Őszi roham az APEH-nél

Augusztusig már több kérelmet nyújtottak be a cégek a társasági adóelőleg mérséklésére, mint tavaly egész évben - és a java még hátravan.

A korábbi évek tapasztalatai szerint ugyanis az üzleti tervekről ősszel lehet nagy bizonyossággal megállapítani, hogy tarthatók-e. Csak ennek az információnak a tudatában fordulnak méltányossági kérelemmel az adóhatósághoz a cégek, mert ha mégis több lesz az adókötelezettségük, 20 százalékos bírságot ró ki rájuk az adóhivatal - állítja Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst & Young adópartnere. A szakember állítja, a kérelmek ügyében korrekten jár el az APEH.

Az adóhivatal az idén eddig 26,7 milliárd forinttal csökkentette a társaságiadó-kötelezettséget - tavaly ugyanebben az időszakban 20 milliárdot engedélyezett határozataiban. Akkor az év végére 31,2 milliárdra nőtt az összeg. Vagyis az őszi hónapokban 50 százalékkal. Szakértők szerint ennek nem az októberben kitört válság az oka: arra csak egy idő elteltével reagálhattak a társaságok. Valószínűleg minden évben ilyen az eloszlása a kérelmek benyújtásának.

Vámosi-Nagy Szabolcs az adatok ismeretében úgy véli, hogy idén akár 40 százalékkal is nagyobb lehet a kérelemmel érintett adóelőleg összege tavalyhoz képest. - Kijelenthető - mondta -, hogy a magyar cégek nyereségtermelő képessége idén érdemben csökkent. Ezzel együtt továbbra is elérhetőnek tartja a 450 milliárd forintot a társasági adóból.

- Nem lehet elég óvatosnak lenni ebben a helyzetben - ez már László Csabának, a KPMG adópartnerének a véleménye, aki masszív bevételkiesésre számít. Úgy véli, a cégek egy részénél még nem fogták fel, hogy valójában kisebb lesz az adókötelezettségük az idén, ezért nem mérsékelték a havi befizetésüket. A volt pénzügyminisztert azért meglepte, hogy "csak" 30 milliárdnyi kérelmet nyújtottak be a társaságok, ennél nagyobb összegre számított bő 6 százalékos viszszaesés mellett. - A decemberi adófeltöltéskor jöhetnek a kellemetlen meglepetések a büdzsé számára - mondja.

A cégek fokozatosan ébredtek rá a válság következményeire, erre utal, hogy eddig egyenletesen érkeztek be a kérelmek, amelyekből 103-at utasított el az APEH, azokét, akik nem tudták bizonyítani, hogy az idén nem érik el az előző év eredményét, ami alapján most fizetik az adóelőlegeket.

Kedden jár le az iparűzésiadó-előleg megfizetésének a határideje

Az iparűzésiadó-előleget egy évben kétszer, márciusban és szeptemberben kell befizetni. A második részlet határideje pedig ma van, így aki eddig nem nyújtott be adóelőleg-mérséklési kérelmet, annak már nincs módja erre. Majd a decemberi feltöltéskor "spórolhatnak" azzal, hogy kevesebbet fizetnek a tervezettnél. Ennél rosszabbul jártak azok, akik szeptemberig már többet fizettek be, mint amennyit kellett volna az egész év után: ők majd jövőre, az iparűzésiadó-bevallásban igényelhetik vissza a túlfizetést. (B. F. Z.)

 

Adóelőleg-mérséklési kérelmek

milliárd forint, Forrás: APEH

Társasági- Eredeti Módosítás
Időszak adóelőleg-mérséklési előírás Mérséklés utáni
kérelem (db) előírás
2008. egész év 2465 33,9 31,2 1,77
2008. január-augusztus 1453 21,7 19,9 2,60
2009. január-augusztus 2511 29,7 26,7 3,00

 

Izzasztó percek egy APEH-ügyfélszolgálaton
Izzasztó percek egy APEH-ügyfélszolgálaton
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.