Tovább nőhet a munkahelyet vesztők tábora Amerikában

Csak egyetlen hónapra fordult meg nyáron a trend: augusztusban már ismét nőtt az amerikai munkanélküliség. A 9,7 százalékos ráta 14,9 millió munkahely nélkülit jelent. Amerikai elemzők a jegybank szerepét betöltő Fedhez hasonlóan arra számítanak, hogy a munkanélküliségi ráta az idén 10 százalék körül tetőzik majd. A Fed nyílt piaci bizottsága az év második felére teszi a fellendüllést.

A munkaerőpiac azonban továbbra is bizonytalan, a vállalatok csínján bánnak a munkaerő-felvétellel. Tény ugyanakkor, hogy az állásvesztés üteme a második negyedévben már jóval lassabb volt az előzőnél. A munkaügyi tárca szerint az elemzői várakozásoknál kevesebb, 216 ezer (nem mezőgazdasági) állás szűnt meg az Egyesült Államokban az elmúlt hónapban. Ezzel a recesszió hivatalos kezdete, 2007 decemberétől számolva 6,9 millió amerikai került az utcára.

Az ágazatok közül a szolgáltatásban 80 ezer álláshely szűnt meg, ami a fele az előző havi veszteségnek - viszont a pénzügyi szolgáltatásoknál 17 ezerről 28 ezerre nőtt a leépítés. Az ingatlanpiac regenerálódásának egyik fontos mutatója az építőiparban foglalkoztatottak száma: itt a csökkenés valamelyest lassult, 73 ezer fő után 65 ezerre. Az elemzői várakozásokat meghaladóan, húszezerrel nőtt viszont a gyáriparban elvesztett álláshelyek száma: az autógyártóknál, illetve beszállítóiknál 15 ezer főt bocsátottak el augusztusban, és más nagyfoglalkoztatók, így a Whirlpool is jelentősebb leépítéseket jelentett be. Az ágazatok közül egyedül az egészségügyben és az oktatásban lett szükség több (összesen 52 ezer) foglalkoztatottra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.