"Beteglistán" négyszáz amerikai bank

Március óta is mintegy egyharmadával, 416-ra emelkedett a fizetésképtelenség szempontjából "nagy kockázatúnak" minősített amerikai bankok száma. Ez mintegy öt százaléka az ország pénzintézeteinek. Az évtized közepén a gyengélkedők száma még nem haladta meg az évi százat, idén eddig 81 bankot zártak be a hatóságok.

A szövetségi betétbiztosító, az FDIC "beteglistája" annak fényében keltett némi riadalmat, hogy tartalékalapja - amelyből a törvény szerint 2013-ig folyószámlánként negyedmillió dolláros összeghatárig (közös kontó esetén félmillióig) kárpótolja a bedőlt bankok ügyfeleit - júliusban 16 éves mélypontra, csaknem 10 milliárd dollárra csökkent. A beteglistán lévő bankok kumulatív eszközállománya 300 milliárd dollár, és egyéves távlatban az FDIC maga is azzal számolt, hogy 32 milliárddal kell betömnie a lyukakat. Ezzel együtt szakértők szerint az ügyfeleknek nincs okuk a pánikra.

Greg McBride, a Bankrate. com vezető elemzője szerint, aki a pénteki The Wall Street Journalnak nyilatkozott, az FDIC által garantált számlák biztonságban vannak, és a tulajdonosok szemszögéből az sem jelent többet egy egyszerű fúzió következményeinél, ha az állam az ellenőrzése alá vonja az adott bankot. A betétbiztosító a bankok további megsarcolásával növelheti vis maior alapját, illetve a kongresszushoz is fordulhat tartalék hitelért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.