Matos lehet az energiahivatal elnöke

Matos Zoltán, az E.ON Hungária nemrég távozott igazgatósági tagja a legesélyesebb a Magyar Energia Hivatal szeptember 1-jétől megüresedő elnöki posztjára - tudtuk meg.

A cégvezetési szakembert a szakmában már a hivatal elnöki posztjának múlt hó végi meghirdetésekor Bajnai Gordon miniszterelnök titkos favoritjaként emlegették. Miután közeleg a kinevezés szeptember 1-jei határideje, tegnap a kormányfő információink szerint szűk körű megbeszéléseket folytatott néhány érintett állami döntéshozóval a kinevezendő személyről.

Matost jó cégirányítási szakembernek tartják, ugyanakkor már most támadások érik az E.ON-nál márciusig betöltött pozíciója miatt. Ha elnökként az E.ON-nak kedvező döntést hoz, akkor az ott betöltött posztját, ha negatívat, akkor az onnan való távozását hánytorgathatják fel neki. Úgy hírlik, az E.ON-nak nem is tetszik az ötlet. Az érintettet tegnap nem értük el.

A végleges döntést értesülésünk szerint Bajnai Gordon tegnap nem hozta meg. Az energiaiparhoz közel álló parlamenti képviselők ugyanis inkább Gordos Pétert, az energiaügyi minisztérium energetikai szakállamtitkárát támogatják. Közéjük tartozhat Podolák György, a gazdasági bizottság szocialista elnöke, vagy akár Puch László volt pártpénztárnok is. Az ő véleményük egybeesik az energiaszakmáéval, amely a parlament valamennyi frakciójában komoly befolyással bír. Gordost jól simeri az energiaipar, tíz éve hasonló pozíciót tölt be az államigazgatásban, és céges elkötelezettségekkel sem vádolható.

Eredetileg hatan jelentkeztek a több ezermilliárdos honi energiarendszer hatósági irányító posztjára, amely például az energiaárak feletti ellenőrzést is megtestesíti. A jelenlegi elnök, Horváth J. Ferenc eredetileg november 1-jén vonult volna nyugdíjba, de ennek két hónappal korábbra hozatalát kérte több vitatott ügy, mint a Szurgutnyeftyegazzal vagy az EMFESZ-szel kapcsolatos döntések után. Az elnököt hat évre nevezik ki, ami 2010-ben kormányváltás esetén konfliktusok forrása lehet, mint ahogy az történt 2002-ben a Fidesz- MSZP-váltás során is. A Fidesz kérte is a kormányt, ne nevezzen ki új elnököt, hanem helyettesítéssel hidalja át a választásokig hátralévő időszakot.

Rajkos diákévek

Fellelhető önéletrajza szerint Matos Zoltán tanulmányait többek között a Rajk László Szakkollégiumban végezte, a lapunkban megjelent visszaemlékezések alapján épp a Fidesz megalakulásának időszakában, diákbizottsági vezetőként. Chikán Attila szakkollégium-igazgató, a Fidesz-kormány első gazdasági minisztere 2001-ben arra hozta fel nevét példaként, hogy a diákbizottsági vezetők elhatárolódtak az intézményes politizálástól.

Matos Zoltánnak sem életrajza, sem egyéb dokumentumok nem utalnak arra, hogy akár a Fidesz, akár más párt oldalán bekapcsolódott volna a politikába. A Közgáz tanársegédi posztját követően, mielőtt az E.ON érdekeltségeihez igazolt volna, például a Stollwercknél vagy a Pécsi Sörfőzdénél dolgozott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.