Magyarországon három évtizede nem építettek vízi erőművet. Az ilyen beruházásokat főként a környezetvédelmi aggályok késleltették, a bős-nagymarosi vízlépcső körüli vita pedig hosszú időre megpecsételte még a tervezett törpeerőművek sorsát is.

Janák Emil, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője szerint a vízkeret-gazdálkodási irányelvek értelmében egész Európában szembesültek azzal: mi legyen a már működő sík vidéki duzzasztókkal. Az az általános gyakorlat alakult ki, hogy ahol a duzzasztás kizárólag az áramtermelést szolgálja, ott ezeket a műtárgyakat visszabontják. Ahol azonban mindenekelőtt egy térség ökológiai vízpótlását, a vizes élőhelyek kialakítását, fenntartását, s az árvizek levezetését segíti elő, ott tovább működtetik e létesítményeket. Sőt engedélyezik, hogy ahol még nincs, ott kisebb erőműveket is létesítsenek a duzzasztóművek tengelyében. Ennek feltétele, hogy olyan hallépcsőt építsenek hozzá, ahol a halak föl tudnak úszni, szemben az árral.

Az 1932-ben Nicken létesült duzzasztómű lehetőséget kínált az erőmű megépítésére. A vízügy és a természetvédők egyeztetése után hirdették meg a pályázatot. Négy magáncég jelentkezett, közülük a Kenyeri Vízierőmű Kft. lett a nyertes. Az egyéves próbaüzem után csütörtökön adták át a 2,1 milliárd forintba került beruházást, amelyhez az unió és a kormány összesen 317,5 millió forinttal járult hozzá. Kapuváry Gusztáv, a Kenyeri Vízierőmű Kft. ügyvezetője szerint a két turbina évente átlagosan kilencmillió kilowattóra áramot termel.

Tudósítónk úgy értesült: hasonló, de nagyobb erőművet terveznek a dunakiliti duzzasztóműnél is. Információnk szerint két vállalkozó pályázott a projektre. Értesüléseinket Janák Emil megerősítette, s hozzátette: a duzzasztóműben már a létesítmény építése során kialakították a turbinák házát.