Bernanke újrázhat a Fed élén

Obama elnök kedden újabb négyéves ciklusra jelölte a jegybankelnököt, elismerve válságkezelő tevékenységét. A Fehér Ház az idén a korábbinál nagyobb, 2,8 százalékos gazdasági visszaeséssel számol.

A tőzsde a keddi határidős kereskedésben már beárazta a piacokat megnyugtató, előző nap ki is szivárogtatott döntést: Ben Shalom Bernanke februártól újabb négy éven át maradhat a Fed elnöke. Ehhez még formálisnak tűnő szenátusi jóváhagyás is szükséges lesz. Az 50-es évek óta egyszer fordult egyébként csak elő Amerikában, hogy ne szolgált volna valaki legalább két ciklust a központi bankrendszer élén.

Bernanke Obama gratulációját fogadja az újabb jelölés bejelentését követően

Barack Obama elnök, szabadságát megszakítva, egy massachusettsi általános iskolában közölte döntését, egyben méltatva az 55 éves közgazdászprofesszor válságkezelő teljesítményét. - Biztos vagyok benne: az (1929-1933-as) nagy gazdasági válság okainak szakértőjeként Ben soha nem gondolta, hogy egyszer olyan csapat része lesz, amely egy másik (krízis) elhárításán dolgozik. Háttere, vérmérséklete, bátorsága és kreativitása révén azonban éppen ezt segített elérni - fogalmazott az elnök, aki még George W. Bushtól "örökölte" a republikánus Bernankét. Hozzátette: a Fed-elnök nyugalommal és bölcsességgel közelített az összeomlás szélén álló pénzügyi rendszerhez, és szinte egyik döntés sem volt könnyű, amit ő vagy bármelyikünk is hozott.

A The New York Times úgy tudja: Obama négy-öt hete döntötte el, hogy felkínálja a posztot a jelenlegi Fed-elnöknek, és senkit nem helyezett komolyan tartalékba. A Newsweek korábbi összeállítása a világ negyedik legfontosabb pozíciójának nevezte Bernankéét, aki ezermilliárd dolláros nagyságrendben pumpált pénzt az amerikai gazdaságba a hitelválság orvoslására. A Fed egyben a nullához közelítette az irányadó kamatlábat.

Alapvetően elégedettek voltak a Federal Reserve kormányzótanácsa elnökével a gazdasági szereplők is. A Bloomberg által pár hete megkérdezett több mint ezer befektető és elemző háromnegyede értékelte pozitívan Bernanke tevékenységét - jóval több, mint amennyi az amerikai pénzügyminiszterét, az Európai Központi Bank elnökéét vagy a Bank of England kormányzójáét -, és egyben viszonylag optimistán látja az amerikai gazdaság jövő évi kilátásait.

A Fehér Ház kedden közölt makrogazdasági prognózisa viszont a korábban 1,2 százalékra tett visszaeséssel szemben már 2,8 százalékos GDP-csökkenéssel számol az idei évre. Tízéves távlatban egyben kétezermilliárd dollárral többre, 9050 ezermilliárdra teszi a deficitet, és a munkanélküliségi ráta 10 százalék körüli idei tetőzésével kalkulál a 2010-re várt javulás előtt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.