Vasút-átalakítás: regionális ötletbörze

Letesztelhette a kormány, milyen fogadtatása lesz, ha a MÁV kárára próbálja átalakítani a helyközi személyszállítást. A 44 vasútvonal bezárásáról szóló hírek nem arattak sikert, de a közlekedési tárca nem is az eddigi listás módszerrel próbálkozik: az önkormányzatokra igyekszik rátestálni a döntést arról, melyik vonatról vagy buszról mondanak le.

Próbálkozik a helyközi személyszállítás átalakításával Hónig Péter. A szaktárca vezetője eddig nem sok konkrétumot mondott arról, mit és hogyan csinálna. Embereit már helyzetbe hozta, az elképzeléseiket összefoglaló kormányhatározat azonban nem több egy cselekvési terv vázlatánál. Tényleges program egyelőre távolról nincs. Az Indexen olvasható Kötött pálya blog mégis tudni vélte: a miniszter néhány kinevezéssel korábbi elődje, Kóka János nyomdokaiba lépne, és vasútvonalak bezárásával rángatná ki az ágazatot a kátyúból.

Tűzoltási gyakorlat a vasúton

Az internetes médium egy újságírói blogjában megjelentek szerint a közlekedési tárca decemberben 44 vasútvonal 1874 kilométerén állítaná le a vonatokat. A Hónig Péter kabinetfőnökének, Antali Károly kormánybiztosnak tulajdonított elképzelésről jót sehol nem mondtak: a Fidesz, a Lehet Más a Politika, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) és a vasúti szakszervezetek egyaránt össztűz alá vették az írásban szereplő "halállistát".

A közlekedési tárca azonban közleményében azt állította, hogy a kormány nemrégiben elfogadott határozatának megfelelően 2009. augusztus 24-ig elkészült a távolsági és a Budapest-elővárosi közlekedés, valamint a regionális integrált közlekedés 2009/2010. évi menetrendjének koncepciója, de ebben, a sajtóhírekkel szemben, nem térnek ki egyes vasútvonalakra, viszonylatokra, a koncepció még csak a következő évi vasúti és autóbuszos menetrendek kialakításának alapelveit tartalmazza. A kormány egyetértését követően kezdődhet meg a menetrendek részletes kidolgozása.

Az országos és regionális menetrendet október végén rendelheti meg a szakminiszter a szolgáltatóktól. A minisztérium egyben azt kérte a szakmai szervezetektől és a szakújságíróktól, hogy egy bizonytalan eredetű táblázat alapján ne vonjanak le megalapozatlan és elhamarkodott következtetéseket.

A korábbi évek tapasztalatai alapján mindenesetre valóban vakmerőség lenne nagy összegű fogadásokat kötni a vasút megcsonkításáról szóló elképzelésnek a lista szerinti megvalósulására. Már csak azért is, mert információink szerint a közölt vonalbezárási lista a MÁV májusban megfogalmazott munkaanyagának egyik mellékletén alapul. Márpedig a személyszállító vasút illetékeseinek akkori ötletelését alaposan túlhaladta az idő.

Döntés vagy legalábbis kész kormányzati előterjesztés az ügyben nem született. Ráadásul már arról sincs szó, hogy a bezárandó vasútvonalakról a közlekedési tárca döntene. A labda ehelyett elméletileg a régiókat képviselő Regionális Fejlesztési Tanácsok - helyi önkormányzatok és személyszállítási szolgáltatók - térfelén pattog. Miközben ugyanis a 2700 kilométernyi vasútvonalat lefedő országos menetrendet a jövőben is a kormány rendelné meg, az erre ráhordó vonatok, autóbuszok járatrendjét a régióknak kellene összeállítaniuk. Természetesen a számukra meghatározott pénzügyi kereteken belül, ami rákényszerítheti őket a szűkítésre.

Arról, hogy az egyes régiók a 2009-2010-es helyközi személyszállítási szolgáltatásokra mennyi pénzt kapnak, egyelőre keveset tudni. Forrásaink szerint azonban annyi biztos: az állami keretösszegből a jelenlegi személyszállítási szolgáltatások változatlan formában megtartására nem futja majd. Így a régióknak elméletileg maguknak kell eldönteniük, hogy hol ne közlekedjenek a vonatok és hol ne járjanak a jövőben az autóbuszok.

Ha a közlekedési tárca felelősségátpasszoló tervéből lesz valami, elképzelhető, hogy jövőre nem 44, hanem annál lényegesen több vasútvonalon állnak le a vonatok. Arra azonban, hogy pontosan hol, egy ideig még biztosan nem lesz válasz. Már csak azért sem, mert a felkért hat régióból három a múlt héten elbliccelte a döntést. Megbeszélésükre a MÁV-Start képviselői állítólag a megfelelő felhatalmazás nélkül érkeztek. Így a minisztérium ezektől a régióktól semmitmondó válaszokat kapott.

Aki ezek után nem tudta eldönteni: az év végén valóban a most hírbe hozott vasútvonalakat zárják-e be, néhány körülményt még mérlegre tehet. Így például azt, hogy a különféle kormányzati vasútbezárási tervek a legritkább esetben valósulnak meg változtatás nélkül. Kóka János például 2006-ban 81 vasúti mellékvonal üzemeltetésének indokoltságát vizsgáltatta meg. Később az akkori döntéshozók először 28, majd 26 vasútvonal forgalmának szüneteltetése mellett törtek lándzsát. A népszerűtlen intézkedésektől ódzkodó politika azonban végül csak 14 szárnyvonal bezárására adta áldását - 2007. tavaszi határidővel.

Emellett elgondolkodtató az is, hogy a kiszivárgott bezárási listára olyan vasútvonalak is felkerültek, amelyek kiesése nem csak a vasútnak okozna komoly nehézséget. A Bátaszék és Baja közti alig több mint 19 kilométernyi vasútvonal bezárása például azt jelentené, hogy a kormány lemondana az egyetlen al-dunai vasúti híd használatáról is. Amit eddig nem csak a lépés értelmetlensége mellett nem vállalt fel senki. Ennél többet nyom a latban, hogy a vonal megszüntetése után a Paksi Atomerőművet kiszolgáló, radioaktív anyagot szállító atomvonatoknak Budapesten keresztül kellene haladniuk. Amire eddig csak egyetlen alkalommal, a bajai híd felújítása alatt volt példa - akkor is a legnagyobb titoktartás mellett.

De kérdéseket vetne fel az Újszász-Gyöngyös vonal bezárása is. Részben, mert a vonal egyik állomásán, Jászkiséren működik a MÁV FKG Felépítmény-karbantartó és Gépjavító Kft., amely a többi között az állami vasút felsővezeték-javító járműveinek javítását végzi. Fennmaradása érdekében így a gyöngyösi vasútvonal megszüntetése nem, legfeljebb iparvágánnyá minősítése merülhetne fel. Mellette hasonló helyzetbe kerülne a vasúti kitérőket gyártó gyöngyösi VAMAV Vasúti Berendezések Kft. is. A régi nevén Kitérőgyár sem a felhasznált alapanyagokat, sem termékeit nem tudná elszállítani a sínek felszedése után.

A helyközi személyszállítás átszervezése a lázas igyekezet ellenére látszólag késésben van. A MÁV-Start legalábbis hétfőn leadta a 2009-2010. évi menetrendjében szereplő vonatok közlekedtetéséhez szükséges menetvonalakra a megrendelést. Úgy tudjuk: a személyszállító cég megrendelésében az ideivel csaknem megegyező tartalmú menetrenddel számol.

Aki csak tud, tiltakozik

A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) elnöksége elfogadhatatlannak tartja a vasútvonalak bezárásáról a sajtóban megjelent elképzeléseket. A szakszervezet közleményben utasítja visszaa a vasútvállalatok és a vasutasok ellen indított negatív hangulatkeltést, amely az érdemi problémák elfedésére, a munkájukat becsületesen végző munkavállalók ellen irányul. A szakszervezet szerint a MÁV-vállalatcsoport gazdálkodását elmarasztaló tulajdonosi megnyilatkozások kizárólag a döntéshozók felelősségét hivatottak áthárítani a vasutasokra.

A VSZ hangsúlyozta: a közösségi közlekedés állami feladat, amelynek az utazóközönség által joggal elvárt színvonaláért, a fejlesztések elmaradásáért a döntéshozókat elsődleges felelősség terheli. A munkavállalói érdekképviselet érdemi tárgyalások megkezdését követeli, még a közösségi közlekedést érintő döntések meghozatala  előtt. A szakszervezet utal arra, hogy 2007-ben a mellékvonalak és a vasúti munkahelyek megvédése érdekében a VSZ tagjai két alkalommal sikeresen sztrájkoltak. Ha a kormány, vagy a tulajdonos egyoldalúan megsérti a vasúti mellékvonalak üzemeltetésének kérdéseiről 2007-ben megkötött megállapodást, az a sztrájk visszavonására vonatkozó kötelezettséget automatikusan megszünteti - fogalmaz a szakszervezet.

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) is megszólalt az ügyben, szerintük távozniuk kellene a MÁV-csoporthoz tartozó cégek menedzsmentjéből azoknak, akik nem tiltakoznak a kormányzattól kiszivárogtatott, irracionális, a nemzet vasútját romboló tervek ellen. A szakszervezet közleményében hangsúlyozza: a mintegy kétezer kilométer vasútvonal bezárása több ezer vasutas munkahelyébe kerülhet, ami elfogadhatatlan. A szakszervezet úgy fogalmaz, hogy sok esetben az érintett cégek vezető pozícióiba olyan "káderek ejtőernyőztek", akikben kevés  elhivatottság mutatkozik a vasút iránt. Az elhivatottsággal, szakértelemmel rendelkezők viszont csak zárt ajtók mögött - tanúk  nélkül - merik megosztani aggodalommal teli véleményüket a vasút sorsáról - írja közleményében a VDSZSZ.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.