Ha egy kómában fekvő ember megmozdítja a szempilláját, attól még nem kell rögtön benevezni az atlétikai világbajnokságra - de a temetése napjának mielőbbi kitűzését követelni sem látszik indokoltnak. Mivel azonban sokáig alig mutatott életjelet, érthető, ha minden apró kis mozdulat örömmel tölti el az érte szorítókat. Az aggódó öröm a hozzátartozók dolga, hiszen ők nem is nagyon tudnak mást tenni - a beteg gyógyítására hivatottaknak kell hideg fejjel értékelniük, mennyit javult az állapota, és mi következik ebből. Mert ha túl hamar tolják ki az intenzívről, abba belehalhat.

Márpedig a magyar gazdaságról maximum annyit állíthatunk: mintha szaporodnának a pozitív jelek a mínuszok közepette. Belátom, ez nagyon óvatos megfogalmazás, de nem akarok magamon túl nagyot röhögni fél év múlva. Ha a pesti tőzsdét nézem, már szinte mögöttünk érzem ezt a kis válságocskát, ha viszont a GDP-t, akkor csak abban reménykedem, hogy elértük a mélypontot. Nem volt olyan régen, mégis távoli emléknek tűnik, amikor sokkot okozott az a jóslat, hogy egyszázalékos csökkenésbe fordul az idén a magyar gazdaság. Mit megadnánk most ezért!

Talán a forint árfolyama jelzi a leginkább, hol tartunk valójában. A beteg vészesen magas lázát sikerült leszorítani a normálisnak mondható értékre, de ez nem jelenti azt, hogy meggyógyult, hiszen a fájdalmas és kimerítő terápia legyengítette - ráadásul még véget sem ért a kezelés. A legyengült páciens továbbra is olyan gyógyszerekre szorul, amelyek meggátolják az azonnali visszaesést, de egyben fékezik a felépülést. Nagyon leegyszerűsítve, ilyen szer a jegybanki alapkamat is.

A kamatnövelő pirula bódulttá tesz, de legalább nem hagy kiugrani az ablakon. Az MNB monetáris tanácsának konzíliuma az elmúlt egy hónapban úgy igyekezett visszavenni a dózist, hogy elkerülje az árfolyamromlás veszélyét. Tesztelte, mit tűr el még a piac. Mennyire tartják lábadozónak az országot a tétjüket Magyarországra tevők. Ez a teszt azonban nem veszélytelen, mert ha kiderül, hogy átléptük a toleranciahatárt, alighanem újra fel kell emelni a kamatot.

Ráadásul ez nem egyszerűen egy alapkamat-árfolyam játszma. A piac "vért, verejtéket és könnyeket" várt a bizalomért cserébe a tékozló fiútól, és csak akkor volt hajlandó újra kicsit engedni nekünk, amikor ezt törvénybe csomagolva letettük elé. És ez még mind kevés lett volna a 270 forint alatti euróhoz és a válság előtti alapkamathoz, ha a világgazdaságban nem látszanának a kilábalásnak a nálunk tapasztalhatóknál erősebb jelei.

Megszenvedtünk a szerencsénkért, de ne felejtsük el: most még tojásokon járjuk a csárdást. Hiába csökkent október óta 3,5 százalékot, ez a kamat még mindig irgalmatlanul magas. Az volt már a válság előtt is, válság idején pedig még inkább az. De a tyúklépéseknél többre nem nagyon számíthatunk. Különben könnyen viszszatolnak bennünket az ajtóból az intenzívre.