Olvad a reálbér

Nem okoztak meglepetéseket az elemzők körében a KSH által szerdán közölt első féléves reálbér- és foglalkoztatottsági adatok. A Központi Statisztikai Hivatal szerdai közlése szerint a reálkeresetek - 3,3 százalékos infláció mellett - január-júniusban 2,2 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól.

A versenyszférában 0,4 százalékkal nőttek, míg a közszférában a 13. havi juttatás kifizetési szabályainak változása miatt 8,4 százalékkal mérséklődtek a reálbérek az egy évvel korábbihoz képest. Az alkalmazásban állók létszáma a vizsgált időszakban átlagosan 2,667 millió volt, ami 4,1 százalékos csökkenés.

Németh Dávid, az ING Bank Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: a bérdinamika összességében a várakozásoknak megfelelően alakul, a recesszióhoz való erős alkalmazkodás nemcsak a foglalkoztatottságban, hanem a bérekben is megmutatkozik.

Az elbocsátások ráadásul inkább az alacsony jövedelműeket érintik, ami önmagában növeli a munkában maradtak átlagbérét. Így a dolgozók által érzékelt bércsökkenés nagyobb az átlagosan kimutatott számnál - mondta Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető elemzője. Mindketten úgy vélték, ősszel fokozódik a reálbércsökkenés üteme (bár ezt egy kissé ellensúlyozza a szja-sáveltolás nettó bérekre gyakorolt pozitív hatása), és újabb leépítési hullám jön.

Az elemzők szerint a kedvezőtlen munkapiaci helyzetnek, amelyet a hitelszűke is tetéz, komoly visszatartó ereje lesz a lakossági fogyasztásban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.