Az áram árát várják Kapolyitól a szakszervezetek

Kapolyi László eddig nem fizette ki azt a több százmillió forint értékű áramot, amit a Vértesi Erőmű a tavalyi zavaros áramszerződések kapcsán végül is leszállított a baloldali vállalkozónak - állítják az erőmű szakszervezetei, amelyek ezért levelet írtak Kapolyinak. Ő viszont a szeptemberi bírósági tárgyalásig nem árulja el, tartozik-e az áram árával.

Kapolyi László az év elején több százmillió forint értékű áramot vett át a Vértesi Erőműtől, ám azt máig nem fizette ki - derül ki a Vértesi Erőmű szakszervezeteinek a baloldali vállalkozóhoz címzett leveléből. A dokumentumban - amit lapunknak a Magyar Villamos Műveknél (MVM), a Vértesi Erőmű állami tulajdonosánál is megerősítettek - a szakszervezetek az erőmű rossz anyagi helyzetére tekintettel, a Szociáldemokrata Pártnak a parlament szocialista frakciójában ülő elnökeként kérik az érintettet, az átvett áramot fizesse ki.

A levélre Kapolyi úgy reagált: a Vértesi szakszervezeteivel semminemű hivatalos kapcsolata nincs, így nem kíván velük levelezni. Arról, vett-e át kifizetetlenül több százmillió forint értékű áramot, leszögezte: a két fél között szeptember elején lesz választottbírósági tárgyalás, amelyen az összetett ügy valamennyi vonatkozása napirendre kerül majd; addig viszont semmilyen részletről nem kíván nyilatkozni.

Az ügy háttere, hogy tavaly év végén a Vértesi Erőmű vezetése rendkívül zavaros körülmények között 250 MW áram idei eladásáról állapodott meg Kapolyi Lászlóval. Az erőmű a mennyiség jó részét nem saját termelésből kívánta biztosítani, hanem azt maga is áramkereskedőknél kötötte le. Ám a szállítások megkezdése előtt Kapolyi a vásárlás ellehetetlenülésére hivatkozva felmondta a megállapodást, azóta pedig úgy védekezik, ténylegesen érvényes vételi szerződést nem kötött az erőmű vezetésével. Emiatt nemcsak tízmilliárdos kártérítési per indult a két fél között (a Vértesi beszállítói is ezzel fenyegetnek), de az MVM - állítván, a kétes ügylet előkészületeiről nem tudott - lecserélte a Vértesi vezetését, és az ezzel kapcsolatos büntetőfeljelentésnek is utat engedett.

Az ügy kötődik az MVM háza táján kipattant, még nagyobb állami kárral fenyegető, Kocsis István előző MVM-vezérhez (jelenleg BKV-vezetőhöz) kötött botrányokhoz is. Kapolyi László tavaly a Vértesi kapcsán nyilvánosan az erőmű vevőjelöltjeként tűnt fel: elhidegülésük előtt már a többmilliárdos vételárat is átutalta az MVM-nek. A belső vizsgálatok során viszont felmerült a gyanú: a kifizetett vételár többszörös offshore-áttételeken keresztül származhatott abból a kölcsönből is, amit az MVM adott Kapolyi és az MVM Vásárosnaményben tervezett közös gázerőművének felépítésére.

Havi többmilliárdos állami segély a Vértesi Erőműnek

Az MVM tulajdonosként továbbra is havi egymilliárd forinttal finanszírozza a Vértesi Erőművet - tudtuk meg annak kapcsán, hogy előzetesen a kormány úgy döntött: a munkahelyek megtartása miatt veszteségei ellenére az MVM nem zárhatja be az oroszlányi központú szénerőművet. Havonta szintén ilyen nagyságrendű összeg jut a céghez az áramfogyasztóktól a számlában megfizetett "szénfilléren" keresztül, amit kizárólag a Vértesi Erőmű fenntartása érdekében épített be a kormány az áramszámlába. Ez elvileg csak 2010-ig élne, de a kormány kezdeményezte az EU-nál a hosszabbítást. Az MVM eközben a több mint kétezer belső munkavállaló mintegy negyedének elbocsátásáról döntött.

Kapolyi László a múlt hónapban ismét árambehozatali jogot nyert az ukrán-magyar határon át jövő vezetéken. A szállítmányok átvételére vitáik ellenére az MVM nyitottnak mutatkozott. Ám az ügylet máig nem valósult meg: a vállalkozó ugyanis mindeddig nem jutott áramhoz Ukrajnában.

A Vértesi Erőmű bejárata. A szénfillér és az MVM tartja életben a céget
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.