BorsodChem: százmillió eurós támadás

Nagyjából százmillió euróra tehető annak az alárendelt kölcsöntőkének az összege, amelyet egy ázsiai befektető egy befektetési bank közreműködésével megvásárolt a BorsodChem (BC) teljes, mintegy 200 millió euró összegű alárendeltkölcsöntőke-állományából - tudtuk meg a kazincbarcikai cégnél.

A vállalat vezetői írásos megerősítést egyelőre nem kaptak az ügyletről, így a Wolfgang Büchele elnök-vezérigazgató szerint vélhetően ellenséges szándékú vásárló kilétét továbbra is homály fedi. A cégnél már vizsgálják a felvásárolt hitelek összetételét, és azt, milyen befolyásra tehet szert ezek révén a belépő.

Mint arról lapunk tegnapi számában beszámoltunk, a BC-nél múlt pénteken szereztek tudomást a mezzanine-hitelek jelentős részének megvételéről. Wolfgang Büchele elmondta: mindez aggodalomra ad okot, hiszen már a végéhez közelednek a magyar kormánnyal és a hitelezőkkel hónapok óta zajló tárgyalások egy többmilliárdos fejlesztési kölcsönről. A megállapodást pedig veszélyezteti egy új szereplő megjelenése. Hozzátette: azért értékelik ellenséges szándékként a történteket, mert ha kölcsönösek az érdekek, nincs szükség befektetési bank közreműködésére. A gazdasági válság miatt egy új szereplő most olcsón hozzájuthat ahhoz a kiváló technológiához, amely a BC-t abban segíti, hogy Európa vezető izocianátgyártójává váljon, Magyarország ugyanakkor elveszítheti egy termelőegységét és a további fejlesztések lehetőségét.

A kölcsönügylet a munkavállalókat nem érinti - hívta fel a figyelmet a vezérigazgató. Megtudtuk ugyanakkor, hogy mivel a BC folyamatos munkarenddel működik, a céget nem érinti az augusztus végén megjelenő, nagyvállalatoknak szól 4+1-es uniós forrású pályázati lehetőség, ezen nem is indul.

Wolfgang Büchele
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.