Összejöttek a régió országai

Közép-Európa gazdaságai zsugorodnak az idén, hogy aztán jövőre végre megkezdjék a felkapaszkodást. Az exportra alapozó gazdaságok ugyanazt az utat járják, s elsősorban felvevőpiacaikon múlik, milyen gyorsan tudják elhagyni a veszélyzónát.

Csehország

Csehországban a kormány a múlt hónapban alaposan átírta a makropályát. Az ipari termelés drámai visszaesése és az export összezuhanása következtében immár a -4,3 százalékos GDP-becslés a hatályos, szemben a korábbi, túlságosan rózsásra festett 2,3 százalékos mínusszal. A cseh jegybank által felkért független elemzők szerint a beruházások elmaradása és a fogyasztás csökkenése elegendő okot szolgáltatott arra, hogy idei előrejelzésüket -3,8 százalékra, a jövő évit pedig 0,7 százalékra vegyék viszsza - immár másodjára rontva prognózisukon, amely azonban optimistább, mint a kormányé. A csehek a rekord alacsony infláció - júliusban 0,3 százalék - ellenére is spórolósabbak lettek: az alacsony áremelkedés sem ösztökéli őket költekezésre.

Ha a környező országokban sikerrel zajló roncsprémiumprogram nem érintené jótékonyan a cseh ipar megrendeléseit, még rosszabb lenne a helyzet - vélik a jegybanknál. Az ország első számú exportcikke ma is a Volkswagen-csoporthoz tartozó Skoda. A kereskedelmi mérleg a miénkhez hasonlóan alakul: a cseheknél immár hatodik hónapja haladja meg az export az importot, júniusban 1,1 milliárd dollárral javítva a mérlegen.

Országértékelésében az OECD megjegyzi: a felépülés a régió többi országához hasonlóan lassú lesz, s a kormánynak már nem lesz eszköze ennek elősegítésére, hiszen az eddig bejelentett két gazdaságösztönző program kifutását követően mozgástere erősen beszűkült. Az élénkítéshez a jegybank is hozzátette a magáét azzal, hogy a múlt héten 1,25 százalékra szállította le az alapkamatot, megkönnyítve a beruházásokhoz szükséges hitelek felvételét. A cseh elemzők szerint a mélypontot már elérték, a következő negyedéves GDP-adat pozitív is lehet a második negyedévhez képest.

Szlovákia

A tavalyelőtt még 10,4 százalékos GDP-bővüléssel büszkélkedő szlovákok az idén felhörpintik a feketelevest. Közép-Európa - legnagyobb autógyártóvá előlépett - "bezzegországának" épp a nagyra nőtt iparág drámaian visszazuhant megrendelései okozzák a legfőbb gondot. Ez döntő szerepet játszik abban, hogy a pénzügyminisztérium 6,2 százalékra módosította a gazdaság összehúzódásának 2009-re várt mértékét. A második negyedévről már pozitívabb adatokat közölt tegnap az EU statisztikai hivatala. E szerint az első negyedévhez képest a másodikban 2,2 százalékkal bővült a szlovák gazdaság, ám még így is 5,3 százalékos az éves szintű visszaesés.

A fordulópont itt is a helyi és a nyugati autócsere-programok egyszeri hatását tükrözi.

Az export 29,9, az import pedig 30,2 százalékkal csökkent májusban, immár negyedik hónapja pozitív tartományban tartva a külkereskedelmi mérleg nyelvét. A költségvetési hiány viszont egy év alatt 20 millió euróról 914 millióra ugrott. Hét hónap elteltével a hiány az éves terv 91 százalékán áll. Ezért egyfelől a drasztikusan csökkenő adóbevételek, másfelől a megsokszorozódó szociális kiadások és a két gazdaságélénkítő csomag a felelős. A munkanélküliségi ráta 11,8 százalékra nőtt, ami erősen közrejátszik abban, hogy az emberek költekező kedve a mélypontra ért: a kiskereskedelmi forgalom csökkenése 12-13 százalékos az egy évvel korábbi állapothoz mérten. Igaz, ez nem tartalmazza a határmenti vásárlóturizmus adatait, azokat a milliókat, amelyeket a január óta euróval fizető szlovákok a szomszédos országok hipermarketeiben hagytak. A bevásárlóturizmusnak újabb lökést adhat a júliusi infláció, amely 2,5 százalékra növekedett - pedig a szomszédban áfát sem emeltek. E helyett a lakhatási költségek szaladtak el. Elemzők szerint ez egyszeri hatás, az infláció októberre két százalék közelébe süllyed vissza.

Lengyelország

A régió exportorientált, egykori szocialista országait tragikusan érintette a válság. Egyedül Lengyelországot lehet kivételnek tekinteni, ott a hatalmas belső piac miatt kevésbé csökkent a fogyasztás, ennél fogva a bruttó hazai termék (GDP) terén is kedvező adatokkal zárhatják majd az évet. A lengyelek - az uniós tagállamok közül egyedüliként - azt a bravúrt is véghez tudták vinni, hogy az idei első negyedévben növelték (0,4 százalékkal) GDP-jüket, 2008 utolsó negyedévéhez képest. Az egy évvel korábbi adatot pedig 1,9 százalékkal múlták felül, miközben a balti államok 15-20 százalékos katasztrofális viszszaesésről számoltak be. A csoda ráadásul folytatódik: a második negyedéves GDP-adat is pozitív, éves összevetésben 0,5 és 1 százalék közötti lesz - mondta a Dziennik című napilapnak Michal Boni miniszterelnöki főtanácsadó, aki szerint a növekedési pályával nincs gond, esetükben a költségvetési deficit és az államadósság nagysága jelenti a kihívást. A GDP-arányos deficit az idén 6,6 százalék körüli lesz, s 2012-ig semmiképp sem szorítható az euró bevezetésének kritériumaként megszabott háromszázalékos szint alá. Az átállás céldátumát illetően kompromiszszum született a mielőbbi, akár 2012-es váltást szorgalmazó Donald Tusk kormányfő és a lazább menetrendet favorizáló, céljai elérése érdekében népszavazással fenyegető Lech Kaczynski elnök között. Kőbe vésett dátum nincs, Kaczynski szerint a zloty nyugdíjazására 2015-ben jöhet el az idő.

Az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a fejlett és feltörekvő gazdaságú országokat tömörítő OECD azért nem annyira optimista a lengyel gazdaság jövőjét illetően. Brüsszel 1,4, az IMF 1,5, míg az OECD 0,4 százalékos zsugorodást jósol a lengyeleknek, akik szerény növekedést várnak erre az évre, hogy aztán jövőre rákapcsolhasson a gazdaság. Nem tudni, kinek lesz igaza, ám az tény, hogy júniusban egyedüliként Lengyelországban bővült a kiskereskedelmi forgalom. Az infláció 3,5 százalékon ragadt be.

Románia

A 2007 óta EU-tag Romániának az IMF húszmilliárd eurós mentőöve segít partra jutni a válság hullámaiból. Az ország régiós negatív rekordot állított fel azzal, hogy exportja az első fél évben 37 százalékkal ment össze az előző év hasonló időszakához képest. Importja a gyenge lej és vásárlóerő következtében húsz százalékkal zsugorodott. A fogyasztást és a beruházásokat ösztönző hitelezési politika is a múlté: míg tavaly júniusban még 64 százalékkal bővültek a kihelyezések, idén 11 százalékosra szelídült a tempó. Ez - tetézve a bérkiáramlás lassulásával - a kereslet csökkenését, az infláció mérséklődését eredményezte: júliusban az éves szintű infláció 5,1 százalék volt, az előző hónapban még 5,9 százalékot mértek. A fejlemény - csakúgy, mint nálunk - a 8,5 százalékos alapkamat további enyhítésére ösztökélheti a jegybankot. Románia szorult helyzetét - az államkasszába egyre lassabban csordogáló bevételeket - látva az IMF hétfőn jóváhagyta, hogy az idei GDP-arányos költségvetési hiány a korábban elfogadott 4,6 százalékról 7,3 százalékra nőjön. Az IMF szerint az első negyedév 6,2, a második 8,8 százalékos GDP-csökkenése 2009 végére 8,5 százalékos éves szintű visszaeséshez vezethet.

Lecsúsztunk a versenyképességi rangsorban

A Világgazdasági Fórum (World Economic Forum, WEF) idei globális versenyképességi felmérése régiónkból Csehországot sorolja a legelőkelőbb, 33. helyre. A csehek tavaly is itt végeztek. Őket a 41.-ről a 46. helyre visszaesett szlovákok követik. Lengyelország két helyet rontva 53. lett. Ezután, a 62. helyen következik Magyarország, valamennyi riválisunk közül a legnagyobbat, 15 helyezést bukva a tavalyihoz képest. Előnyünk immár csupán hat pozícióra olvad az ugyanennyit javuló Románia előtt. Románia felzárkózását a jelentés készítői az uniós csatlakozás kedvező hatásaival hozzák öszszefüggésbe, az infrastruktúra-fejlesztés és a jogharmonizáció ebben kulcsszerepet játszott. A WEF közgazdászai a versenyképesség szempontjából az adminisztrációtól kezdve a korrupción, a stabilitáson, a munkaerő képzettségén, a piac fejlettségén át az infrastruktúra fejlettségéig számos körülményt vesznek figyelembe, s ezek tükrében alakítják ki az adott ország helyezését.

Összetört autók, összetört gazdaságok - Jól jött a cseheknek a roncsprémiumprogram
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.