Alig csurognak az autók utáni bevételek

Mélyben a hazai autóértékesítés, mélyben a gépjárművekre rakódó adóbefizetés. Épphogy csordogálnak a költségvetésbe a regisztrációs adóból és az idén bevezetett cégautóadóból származó bevételek - derül ki a Pénzügyminisztérium legfrissebb adataiból.

A cégautóadóból az éves terv kevesebb mint 37 százaléka került be a büdzsébe július végéig: ilyen tempó mellett több mint tízmilliárd forinttal maradhatnak el a bevételek ebből az adóból. Az okokat nem említi a tárca kiadványa, csak annyit közöl, hogy júliusban 5,3 milliárd forintot fizettek be az erre kötelezettek. Ez jobb eredmény, mint amit a megelőző, áprilisi határidőre sikerült beszedni (az adót negyedévente kell teljesíteni), akkor csak 3,7 milliárd jelent meg a költségvetés pénzforgalmi számláján.

Az adó elmaradásában az értékesítés visszaesése mellett valószínűleg közrejátszott, hogy a vállalkozások a lehetséges eszközök bevetésével megpróbálnak kibújni az adófizetés alól. Ilyen a kiküldetéses rendelvény szerinti vagy a kilométerenkénti kilencforintos elszámolás. Elképzelhető, hogy az adócsökkentő tételekkel (a cégautóadóból levonható a gépjárműadó) is rosszul kalkuláltak a tervezés folyamán.

A bevételek elmaradására felfigyelt az APEH is, a május végi keltezésű tájékoztatójuk szerint az adóhatóság az összes folyamatban lévő és ezután kezdődő átfogó ellenőrzésnél elrendelte a cégautók utáni adófizetési kötelezettség ellenőrzését. Az APEH a cégautóadó ellenőrzését az önkormányzatok megkeresésével, illetve az adóhatóság részére teljesített adatszolgáltatások alapján készített adatbázis felhasználásával is tudja ellenőrizni - hívták fel az adózók figyelmét.

A regisztrációs adót az üzembe helyezéskor kell leróni. Ebből júliusban mindössze 1,8 milliárd forint teljesült, ami kevesebb mint negyede a tavalyinak. Itt már szolgál szöveges értékeléssel a szaktárca: a drasztikus visszaesés hátterében a gépjármű-értékesítések jelentős mértékű csökkenése áll. Ezzel összefüggésben apadtak a kereskedők előre fizetései is. Itt még rosszabb a helyzet, mint a cégautóadónál: ha nem áll be változás, év végéig 42 milliárd forint fog hiányozni az állami kasszából. (B. F. Z.)

Autókereskedés kínálata - elmaradó adó
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.