A liechtensteini bankbetéteseket is utolérte a brit kormány

A mindössze 160 négyzetkilométeren elterülő és 35 ezer lelket számláló Liechtenstein lett a legutóbbi adóparadicsom, mely megállapodást kötött a brit kormánnyal az itt vezetett bankszámlák titkosságának feloldásáról. A következő öt évben a vagyonukat ide menekített brit betéttulajdonosok önként bevallhatják, hogy nem fizettek kamatadót befektetéseik után. Ez idő alatt kedvezőbb feltételek mellett róhatják le az elmúlt tíz évre vonatkozó tartozásukat, kamatostul és az adó tíz százalékát kitevő pénzbírság kíséretében.

Klaus Tschütscher, Liechtenstein kormányfője kijelentette, hogy az egyezmény révén az állam stabil és megbízható szabályozási kereteket hoz létre, míg a brit ügyfelek vonzó körülmények között moshatják tisztára magukat. A kis alpesi országra fokozódó nyomás erősödött azóta, hogy Németország egy volt alkalmazottól bizalmas adatokhoz jutott a legnagyobb bank, az LGT tevékenységével kapcsolatban, megszerezve a pénzüket a hercegségbe menekített állampolgárok névjegyzékét.

Őfelsége Adó- és Illetékhivatala (HMRC) az idén áprilisban már második kampányát indította el az adóelkerülők fülön csípésére. Az első menetben, 2007-ben a nagy brit kereskedelmi bankok offshore tagozatai voltak a célpontok, akik összesen 400 ezer ügyfél nevét nyújtották át az adóellenőröknek. Ezt követően 45 ezer személytől összesen 450 millió font extra befizetést sikerült behajtani. Nagy-Britannia már több adóparadicsommal kötött információs csereegyezményt, köztük Bermudával, a Brit Virgin-szigetekkel és Jerseyvel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.