A balti államok leminősítése gyengítette a forintot

Hétfő este a Standard & Poor's Lettország hosszú lejáratú szuverén adósságának szintjét az eddigi "BB pluszról" egy szinttel, "BB"-re csökkentette, míg Észtország besorolását az eddigi "A"-ról "A mínuszra" vágta vissza. A kilátás mindkét ország esetében negatív, amely további leminősítést vetít előre. A két ország mellett azonban Litvánia is figyelmeztetést kapott. Esetében a korábbi "BBB" adósbesorolást ugyan fenntartották, de azt negatív kilátással látták el.

Bár a vártnál kedvezőbb hazai inflációs adatnak végül nem volt komoly hatása a magyar deviza árfolyamára, az említett S&P-döntésnek - ha közvetve is - annál inkább. Az említett balti államok országkockázati mérőszáma, a következő 5 évi csőd elleni "biztosítás" éves ára (CDS) az S&P-lépés következtében ugyanis emelkedett, ami a kelet-közép-európai országok devizáit is megmozgatta - fejtegette a Népszabadságnak Illés László, a Quaestor elemzője. Ennek a következménye, hogy míg a forintot kedden reggel az euróval szemben még a 269-es szint közelében jegyezték, addig tegnap délután már 273,50-nél magasabban is járt az árfolyam.

A befektetőket az nyugtalaníthatta, hogy a lettek új besorolása már két fokozattal alatta van a befektetésre javasolt kategória határának - mondta Illés László. A bóvli kategórián belül egyre lejjebb csúszik a balti állam: az államháztartás helyzete drasztikusan romlik, s idén 16 százalékos GDP-csökkenéssel számolnak (a második negyedévben 19,6 százalékkal esett vissza a gazdaság). A hitelminősítő szerint az ország egyre nagyobb gazdasági és politikai kihívásokkal néz szembe, egy esetleges kedvezőtlen fordulat ismét leminősítést hozhat - tette hozzá az elemző. (Á. A.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.