Tőzsdézésre csábító árfolyamok

Mivel a részvény az átlagosnál kockázatosabb befektetésnek számít, így különösen körültekintően kell eljárnia annak, aki a tőzsdén szeretné gyarapítani megtakarításait. A megfontoltságra azonban nem csak akkor van szükség, amikor valamely társaság papírjai mellett döntünk, a jó üzlet ugyanis a jó befektetési szolgáltató kiválasztásával kezdődik.

Az utóbbi hónapokban újra az óvatos optimizmus jellemzi a részvénypiacokat. Nincs ez másként a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) esetében sem: a tavaly őszi mélyrepülést és a téli stagnálást követően április óta a trend ismét emelkedést mutat. A BUX értéke a március közepén elért, közel 950-es mélyponthoz képest augusztus elejéig 17 500 pontig emelkedett, amely alig öt hónap alatt több mint 80 százalékos növekedést jelent. A csábító hozamok sok kisbefektetőt sarkallhatnak arra, hogy részvényekben fialtassa megtakarítását. Tapasztalat híján lehet, hogy először érdemesebb inkább a részvényekbe fektető befektetési alapok közül választani (hiszen az alapkezelőknél profi szakemberek döntenek a befektetésekről), de ha elég bátrak vagyunk, és vállaljuk az ezzel járó kockázatot, akár magunk is elkezdhetünk tőzsdézni.

Bróker és kabalája

Amennyiben úgy döntünk, hogy pénzünk egy részét részvénybe fektetjük, fontos a megfelelő befektetési szolgáltató gondos kiválasztása, hiszen a megkötött ügyletek sikere nagyban függ annak munkájától. (A szolgáltatóval mindenképpen szerződnünk kell, a tőzsdei kereskedés szigorú szabályozottsága miatt ugyanis a kereskedésben a befektetők közvetlenül nem vehetnek részt, csak befektetési szolgáltatókon keresztül.)

A szolgáltató - brókercég vagy bank - kiválasztásánál fontos szempont az adott társaság mérete, tőkeereje, amely mutatja annak stabilitását. Piaci aktivitása, forgalma ügyfélkörének nagyságáról árulkodik. Ebben nagy segítséget jelent a BÉT honlapja, ahol ezek a statisztikák naprakészen elérhetőek. Legalább ilyen fontos azonban a személyes tapasztalat. Ha lehet, kérjünk tanácsot olyan ismerősünktől, rokonunktól, barátunktól, aki már tőzsdézik, és ajánlhat olyan szolgáltatót, amellyel maga is elégedett.

Azt, hogy milyen hozammal tudjuk pénzünket részvényekbe fektetni, jelentősen befolyásolhatják a felszámított költségek is, ezért a szolgáltató kiválasztása során lényeges szempont a díjak mértéke is. Csakúgy, mint a banki szolgáltatásoknál, a tőzsdei kereskedéshez is alapfeltétel a számlanyitás. Ebben az esetben azonban nemcsak folyószámlát kell nyitni, hanem az értékpapírok nyilvántartására szolgáló értékpapírszámlát is.

A brókercégek és a bankok díjat számolnak fel a tőzsdei ügyletek után, amely a tőzsdézés legfontosabb díjtételét jelenti, ha rendszeresen kötünk ügyleteket. Emellett díjat számolnak fel a megvásárolt részvények nyilvántartására szolgáló értékpapírszámla vezetése, illetve a kapcsolódó számlák közti átutalások után is. (A különféle díjakkal kapcsolatos további információt a PSZÁF honlapján találhatunk, ahol összefoglaló táblázat segít az egyes brókercégek által felszámított tételek összehasonlításában.)

A számlanyitások elvégzése után szabadon köthetünk ügyletet, mégpedig olyan módon, amelyet a kiválasztott szolgáltató elérhetővé tesz számunkra. Megbízást adhatunk személyesen, telefonon vagy interneten keresztül is. A tőzsdei megbízás hagyományos formája, amikor személyesen adjuk meg a megbízást a befektetési szolgáltatónál. Ez a módszer fokozatosan veszít jelentőségéből, mivel a személyes megjelenés időigényes, és sokszor nehezen kivitelezhető.

Telefonos megbízást ma már szinte minden brókercégnél adhatunk. Ez jóval gyorsabb és egyszerűbb megoldás, mint a személyes megjelenés, ráadásul ugyanolyan megbízható, ugyanis a telefonbeszélgetéseket a jogszabályi előírások szerint rögzíteni kell, így bármikor vissza lehet keresni egy megbízást, ha vitánk van a szolgáltatóval. Az internetes a tőzsdei kereskedés legfejlettebb formája, gyors, egyszerű és messze a legolcsóbb, ugyanis lehetővé teszi a teljes automatizáltságot.

Egyszerűbb formájában - melyet számos bank nyújt az internetes bankolás keretében - tőzsdei megbízást lehet adni tetszőlegesen kiválasztott értékpapírra. Fejlettebb formájában a tőzsdei megbízások adása mellett egy helyen elérhetőek a tőzsdei kereskedési adatok, esetleg elemzések és tőzsdei hírek is. Ilyen esetben úgy érezhetjük, mintha közvetlenül a tőzsdén kereskednénk, hiszen ugyanazokat az információkat látjuk, mint a brókerek.

A tőzsdei kereskedés egyik legfontosabb sajátossága a nyilvánosság. A befektetők folyamatosan nyomon követhetik az árak alakulását, a tőzsdén lévő vállalatokra vonatkozó híradásokat, amely alapja a piac működésébe vetett bizalomnak, a piac stabilitásának. Az elérhető információk köre a napi kereskedési adatoktól az időszakos statisztikákon és idősorokon át a kibocsátói hírekig terjed, és minden olyan információt érint, amely a megalapozott befektetői döntések meghozatalához szükséges lehet.

A tőzsde számos adatszolgáltatóval van kapcsolatban, amelyek a befektetők széles körének juttatják el a napi kereskedési adatokat s a tőzsdén jegyzett vállalatokkal kapcsolatos híreket is. Mivel az adatszolgáltatók többsége rendelkezik internetes eléréssel is, így akár otthonról is nyomon követhetjük a tőzsdei kereskedést.

Egyéni részvénybefektetések esetében a legnagyobb kockázatot az jelenti, ha a tőzsdézésre szánt pénzünket egyetlen vállalat papírjaiba fektetjük. Amenynyiben jó döntést hoztunk és szerencsénk van, rövid idő alatt jelentős nyereséghez is juthatunk, ám ha a piaci folyamatok vagy az adott vállalat gazdasági helyzete kedvezőtlen irányba változik, szélsőséges esetben - például a részvényt kibocsátó vállalat csődjével - akár a teljes befektetett összegnek is búcsút mondhatunk.

Befektetéseink kockázatát úgy csökkenthetjük, ha a részvénybefektetésre szánt összeget több társaság papírjai között osztjuk meg. Az egyedileg kockázatos részvények megfelelő összeválogatása (szaknyelven diverzifikációja) azt eredményezi, hogy befektetéseink egészének kockázata öszszességében kisebb lesz, mint az egyedi kockázatok nagysága. Fontos azonban észben tartani, hogy rövidebb időtávon ez a kockázatmegosztó stratégia sem garantálja, hogy nem lesz veszteségünk.

A részvénybefektetések kapcsán különösen fontos annak előzetes mérlegelése, hogy - akár egyedi részvénybefektetést, akár a részvényekbe fektető befektetési alapok közül választunk - teljes megtakarításunk mekkora hányadát helyezzük el ilyen típusú befektetésekben és mennyit biztonságosabb megtakarítási formákban (például bankbetét vagy állampapír). Ezt a "diverzifikációs" döntést saját kockázatvállalási hajlandóságunkat mérlegelve kell meghoznunk, figyelembe véve, hogy esetleges újabb, hosszabb ideig tartó, kedvezőtlen részvénypiaci tendenciák esetén se maradjunk megfelelő anyagi tartalékok nélkül.

Mivel a tőzsdei kereskedés speciális szaktudást igényel, a kezdő befektetők esetében ajánlott, ha eleinte csak az egyszerűbb ügyletekkel próbálkoznak, és nem ugranak azonnal fejest az olyan bonyolultabb, adott esetben magasabb hozammal kecsegtető, de egyben magasabb kockázatot jelentő termékekbe, melyek működését nem is értik igazán. Jó terepe lehet a gyakorlásnak az azonnali piac, ahol a kiszemelt társaság részvényeit egyszerűen megvásárolhatjuk vagy eladhatjuk. Ha már úgy érezzük, hogy kellő jártasságot szereztünk, és magabiztosabban igazodunk el a piac működésén, akkor fokozatosan el lehet kezdeni ismerkedni az összetettebb termékekkel, például a határidős és az opciós ügyletekkel, a certifikátokkal és az indextermékekkel.

Írásunk a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete szakmai közreműködésével készült.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.