Hatmilliárdot hozott az államnak a játékszenvedély

A tavalyinál csaknem 15 milliárd forinttal több, összesen 49 milliárd forint osztalékot vár idén az állami (rész)tulajdonban lévő vállalatoktól a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., ám úgy fest, ebből mintegy 20 milliárdot csak jogi csűrcsavarral tudnak bezsákolni. A magyarok játékszenvedélyére viszont bizton alapozhat a büdzsé.

A költségvetés évről évre több osztalékot von el a teljesen vagy részben állami tulajdonban lévő vállalatoktól. Míg 2007-ben még 9,3 milliárd forint folyt be a cégektől, tavaly már több mint 35 milliárdot fizettek be a büdzsébe. Ebből 25 milliárd az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-re jutott, amit osztalékelőlegként szedett be a forráshiánytól szenvedő költségvetés.

Idén 49 milliárdot kellene befizetniük a cégeknek, ennyit tervez a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.. Az első fél évben ebből meg is érkezett 34,8 milliárd - általában a mérlegek, társaságiadó-bevallások május végi elkészítése utáni közgyűléseken születnek meg a döntések az osztalékról.

Előfordul azonban, hogy légy kerül a levesbe. A Magyar Villamos Műveknek idén közel 40 milliárddal kellene hozzájárulnia a közös teherviseléshez. Ebből a 2008-as eredmény 34 milliárdot tesz ki, de ehhez az állam még hozzácsapatott 5 milliárdot a cégben korábban hagyott összegből.

Eme 39 milliárd átutalása viszont nem megy zökkenőmentesen, a Kapolyi László baloldali vállalkozóval kialakult komoly vitákra visszavezethetően. Tudvalévő, hogy az MVM csak 99 százalékban állami tulajdon, és néhány részvény itt-ott kering, amelyek tulajdonosai időnként igyekeznek is élni jogaikkal. Egy ilyen kistulajdonos, Mátravölgyi János júliusban el kívánta adni részvényét Kapolyi László cégének, ám ezt az elővásárlási joggal bíró állami tulajdonos nem engedélyezte. Ezután Mátravölgyi János megtámadta a közgyűlés döntéseit: részletesen ugyan főleg a mérlegbeszámoló Kapolyi Lászlót rossz színben feltüntető részeit kifogásolta, de a kérelem az osztalék kifizetéséről szóló döntést is megsemmisítené. Az MVM megdöbbenésére a bíróság anélkül, hogy meghallgatta volna érveiket, előzetes intézkedésként megtiltotta a 40 milliárdos osztalék kifizetését. Ez ellen panasszal éltek.

Mivel a közgyűlési döntés és a kereset között több mint egy hónap telt el, az MVM már átutalta az osztalék mintegy felét. (Azért pont ennyit, mert 40 milliárd biztonságos működés mellett csak részletekben teremthető elő.) Értesülésünk szerint a társaságnál látják annak jogszerű lehetőségét, hogy a fennmaradó összeget a folyamatban lévő per ellenére eljuttassák az állami tulajdonoshoz az eredeti határozatukban szereplő december 31-ig. Mindazonáltal a perindítás révén a vállalkozóknak ismét sikerült borsot törniük az MVM orra alá: az első tárgyalási napot 2010 elejére tűzték ki, és az eljárás bizonyára több évig eltart majd.

Más cégeknél nem tornyosul jogi akadály a kifizetés előtt. A Magyar Posta Zrt. négy és fél milliárd forinttal járult hozzá az állam osztalékbevételeihez idén, a tavalyi hárommilliárd után. Az eredmény amiatt javult, hogy a vállalat növelte jelenlétét a pénzügyi termékek piacán, valamint megtérülni látszanak az üzleti levélforgalom fejlesztésébe korábban befektetett forintok.

A postánál is nagyobbat domborított a Szerencsejáték Zrt. Tavaly a tervezett egy- helyett kétmilliárd forint osztalékot fizetett be a költségvetésbe, míg idén a tervezett másfél helyett 5,9 milliárdot. A többletet az MNV Zrt. azzal magyarázta, hogy a cég 2007 folyamán kisebb várható nyereségről tájékoztatta a vagyonkezelőt, ezért a szakemberek eleve kisebb osztalékkal kalkuláltak. A tavalyi év pedig Somorai László szóvivő szerint két ok miatt sikerült a várakozásnál sokkal jobban. A foci-Eb és az olimpia miatt jelentősen nőtt a sportfogadási üzletág, főleg a Tippmix forgalma, valamint az ötös és hatos lottó forgalma is szépen bővült. Ezek ugyanis relatíve kis költségtartalmú játékok, azaz a bevételhez képest a kifizetett nyeremények viszonylag kis arányt képviselnek.

Idén az MVM 25 milliárdos nyereségre számít - tudtuk meg az állami áram-nagykereskedőnél. A csökkenés fő oka a nemzetközi energiaár-zuhanás begyűrűzése. Az igazgatóság a nyereséget a cégnél tartaná, ám valószínű, hogy ezt a javaslatot az MNV nem fogadja el. Csakhogy a cégnek saját tőkére lenne szüksége a - politikusok részéről általánosságban támogatott - paksi atomblokk bővítéséhez. Noha a bővítés költségeiről megjelent különböző becslések az ezermilliárdtól a 4 ezermilliárdig szórnak, egy biztos: az MVM-nek egy gigahitel felvételéhez több száz- milliárdos saját forrást kell képeznie.

A tavalyi lottóláz szép nyereséget hozott a Szerencsejáték Zrt.-nek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.