Így gondolhatják az amerikai kongresszusi képviselők és a brit parlament tagjai, akik lázasan keresik a megoldást a pénzintézetek premizálási gyakorlatának megregulázására. Kevés sikerrel. Ezt bizonyítják a Goldman Sachs banknál az utóbbi negyedév után kifizetett vaskos prémiumok.

Az irgalmatlanul mély jövedelmi szakadékok kialakulása mindig is izgatta a közgazdá-szok fantáziáját. Thomas Philippon és Ariell Reshef, a Nemzeti Közgazdasági Kutatóintézet (NBER) munkatársai száz év fizetési listáit böngészték át az amerikai pénzügyi szféra vállalatainál és vetették össze a többi ágazatéval. Kimutatták, hogy a nagy gazdasági világválság kirobbanásáig, az 1930-as évekig a pénzügyi szférában alkalmazottak túlfizetettek voltak, legalábbis a képességeikhez és ellátandó feladataikhoz mérten. A világválság idején bevezetett szigorításokkal leszállították a földre a fizetéseket, és ez így ment egészen 1990-ig. Akkor indult az egészen 2006-ig tartó újabb bérverseny, a pénzügyi szektorban foglalkoztatottak átlagosan harmadával, felével kaptak többet kézhez, mind hasonló tudású, más ágazatokban munkát vállaló társaik.

Azt nem tudni, hogy a korábbihoz hasonló mértékű rendteremtés bekövetkezik-e, de a bérek lefelé történő kiigazítása Davies szerint felettébb valószínű. A számok mindenesetre azt igazolják, hogy a bankárok túlfizetettek. De mit lehetne ez ellen tenni? Philippon és Reshef kétli, hogy a szabályozással, korlátozással komoly eredményeket lehetne elérni. Ha szabad kezet kapnak a bankárok saját javadalmazásukat illetően, az ösztönzően hat az innovációra, fokozná teljesítményüket és ennek egyenes következményeként a vállalati nyereséget - állapítják meg. Ez figyelhető meg a leglazább ellenőrzés alá eső pénzügyi intézményeknél, például egyes vagyonkezelőknél és fedezeti alapoknál, ahol a topmenedzserek emiatt lényegesen jobban keresnek, mint a pénzügyi és tőzsdefelügyelet (SEC) vigyázó szemei előtt működő cégek hasonló beosztású dolgozói.

A gazdaság más területein azt látjuk, hogy ahol kiugróan magas juttatásokban részesülnek a vezetők, ott általában elsikkad a verseny, akár annak révén, hogy belső információk kihasználásával, összefogással távol tartják a húsosfazéktól a piacra lépéssel kacérkodó jövevényeket. Ez a pénzügyi szférában is tetten érhető, noha verseny azért folyik a befektetési bankok között a legtehetségesebb szakemberek megszerzéséért, valamint a magas jövedelmük forrásául szolgáló dúsgazdag ügyfelek megnyeréséért.

A London School of Economics keretein belül dolgozó, a tőkepiacok működési zavarait tanulmányozó Paul Woolley Kutatóközpont szakemberei más irányból közelítettek a problémához. Arra a következtetésre jutottak, hogy a spekulációra érzékeny iparágakban, mint amilyen mostanában a pénzvilág is, a befektetőknek vajmi kevés lehetőségük van arra, hogy a pénzüket forgató szakemberek munkáját felügyeljék, ellenőrizzék. Az eléjük tett rövid távú hozamjelentésekkel kénytelenek beérni, és arról kevés fogalmuk van, mi is rejlik ezek mögött, hogyan érték el a kimagasló nyereséget a bankárok. Ők pedig az extrapénzből egyre nagyobb százalékot kötnek ki maguknak, s még nagyobb kockázatot vállalnak, csakhogy igazolják megbízójuk felé: megdolgoznak a fizetségükért. A mohóság a kockázatok vészes alulértékeléséhez vezet, ez pedig előbb-utóbb dönti a dominót, és válságot robbant ki. A ciklus záró felvonását láthatjuk az utóbbi két évben.

Vajon hogyan lehet megakadályozni a ciklus újraindulását? Politikusok és az ellenőrző hatóságok szakemberei számos ötlettel álltak már elő, a nagyobb adóelvonásoktól kezdve a bónuszok szabályozásán át a tőkekövetelmények szigorításáig, de egyik sem oldja meg az alapproblémát.

S mit tehetnek ebben a helyzetben a részvényesek? Végtére is az ő pénzük forog kockán, hiszen az utóbbi két évben papírjaik sokat veszítettek értékükből, s a hozamok többnyire a negatív tartományban tanyáztak. Davies professzor szerint a kulcs az ő kezükben van, csak élniük kell a lehetőséggel. Az Egyesült Államokban a vezetői juttatásokról ezentúl szavazniuk kell a részvényeseknek a közgyűlésen, s nem az igazgatóság dönt erről zárt ajtók mögött. Nagy-Britanniában már alkalmazzák a módszert, de hatása eddig szerénynek mondható. A jelek arra mutatnak, hogy részvényesi nyomás, akarat és kontroll hiányában a probléma még sokáig megoldatlan marad - jegyzi meg végezetül Davies.

Howard Davies írását a minőségi újságok nemzetközi szövetsége, a Project Syndicate bocsátotta lapunk rendelkezésére.