Túlhalászott autópiac

A negatív rekord már augusztusban megdőlhet az új autók piacán, ahol az ősztől sem remélnek javulást a kereskedők és az elemzők.

Pangó szalonok és üres telepek várják a vevőket, már aki betéved valamelyik autókereskedésbe, ahol ráadásul a tavalyinál 10-15 százalékkal magasabb listaárakkal és hosszabb szállítási határidőkkel kell számolni. A korábbi előrejelzésekkel ellentétben már nem 130 ezer, hanem legfeljebb 75-80 ezer új autó eladására lehet számítani 2009-ben, ami kevesebb mint fele a tavaly 174,7 ezernek. Legkorábban két év múlva éri el a piac ismét a százezres szintet.

Idén júliusig 50,6 ezer új autó, ezen belül 43,2 ezer új személykocsi kelt el, ez 55 százalékkal kevesebb, mint tavaly. A júliusban forgalomba helyezett 4400 autó 72 százalékos zuhanást jelent az egy évvel ezelőttihez képest.

- Kódolva volt a nyári zuhanás - nyilatkozta lapunknak Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke. A nyári eredmény nem meglepetés azoknak, akik eddig is figyelemmel kísérték a magyar autópiacot. A lakosság kivérzett a Gémosz elnöke szerint, aki szerint sokan most szembesültek igazán a banki szigorításokkal, a párhuzamosan felvett hitelek törlesztési nehézségeivel. A magyar autópiac pedig ezekben a hónapokban sínyli meg, hogy a korábbi években merészen kínálta az extrém ösztönzőket: a nullaszázalékos és tízéves futamidejű konstrukciókat. - Ezekkel előre hozott vásárlásokat generáltunk, és arra is új autót erőltettünk, akinek csak használtra tellett volna. Felborult a fogyasztási rend, túlhalásztuk a piacot, ami a világválságtól függetlenül is jelentős károkat okozott - sorolta Gablini Gábor.

A júliusi forgalomba helyezési számok rosszak, de még mindig nagyobbak, mint amennyi szerződés köttetett abban a hónapban - ami azt jelenti, hogy augusztusban még kevesebb új autó kaphat rendszámot. Gablini szerint a szeptember még ennél is rosszabb lesz. Nagyon leszűkült a vásárlói kör, ma már csak az igazán újdonságra, valami különlegesre vágyó ügyfél megy szalonba, vagy akinek összetörték a kocsiját, és képes finanszírozni egy újat.

Jelentősen megnőtt ugyanakkor a használt kocsik iránti kereslet, főleg az olcsóbb, régebbi gyártásúak iránt. Azok keresik ezeket a gépjárműveket, akik képtelenek voltak törleszteni a hitelüket, visszaadták kocsijukat, de nélkülözni sem tudják az autót. Csakhogy egyre nehezebb olcsó használtat találni, mert elfogytak azok az újautó-vásárlók, akik beszámítás keretében mindig leadtak egy régit. Így csökkennek a készletek, ami a használtaknál is áremelést eredményezhet. Jelenleg az 1-1,5 millió forintos használt kocsik a legkeresettebbek.

A kereskedők mindezek ellenére nem nyelik le az áfa emeléséből adódó drágulást, a magyar piacon úgysem lehet olyan olcsó árat kínálni, ami vásárlást generálna. Az üzletkötők tapasztalata szerint akinek kell az autó, a drágulás ellenére is megveszi. Eltűntek viszont a szalonban csak nézelődő, de hosszabb távon autócserében gondolkodó vevőjelöltek. Ráadásul a készletek is csökkentek, ami azt jelenti, hogy míg korábban akár két hét alatt autóhoz lehetett jutni, manapság több hónapot is várni kell egy kiválasztott modellre. A Gémosz elnöke szerint a válság előnye lehet, hogy letisztulnak a hálózatok, és hoszszabb távon csak a megbízható szervizek és kereskedések maradnak talpon. Azt is várja, hogy megszűnnek az extrém akciók.

Valamicskét javít az autópiac helyzetén az export, ami nem jelenik meg a regisztrációs számokban. Az itthoni magas adóterhek miatt nettó áron külföldre exportálják az új autót. - Ez ideig-óráig jövedelmező is lehet, de hosszú távon nem tudja megmenteni a bajba jutott hazai gépjármű-kereskedelmet - állítja a JATO Dynamics értékesítési vezetője, Horváth Györgyi. Nagy fellendülésre az év hátralevő részében sem számít, ugyanis nincs bizakodásra okot adó jel. A várt év végi hajrá már tavaly is elmaradt, s az idén sem szabad túlzott reményeket fűzni a harmadik és az utolsó negyedévhez.

Topmodellek a magyar piacon 2009. I-VII. (darab)

Ford Focus 2486
Opel Astra 1929
Suzuki SX4-es 1826
Suzuki Swift 1717
Suzuki Splash 1511
Skoda Octavia 1371
Ford Fiesta 1218
Opel Astra Classic 1203
Renault Mégane 1001
Volkswagen Golf 900

Forrás: JATO

Autókereskedő ajánlata - Megnőtt a kereslet a használt gépjárművek irán
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.