A kongresszus hamarosan kezdődő nyári szünete előtt az elmúlt hetekben háromszor is számot adott a gazdaság állapotáról a törvényhozóknak Ben Bernanke, a Federal Reserve kormányzótanácsának elnöke. A jegybank az év második felére egyszázalékos növekedést vár, ami szerinte nem lesz elég ahhoz, hogy lefelé fordítsa a munkanélküliségi ráta görbéjét. E mutató várhatóan jövőre tetőzik majd.

A meghallgatásokat, mint ahogyan az 55 éves közgazdászprofesszor médiaszerepléseit, most már abban a kontextusban nézi az amerikai üzleti és politikai élet, hogy az ősszel el kell dőlnie: újrajelöli-e Barack Obama Bernankét a Fed élére. Az elnök még nem kötelezte el magát George W. Bush kinevezettje mellett, akinek január végén jár le négyéves mandátuma. Úgy tudni, Obama környezetéből Lawrence Summers, a Fehér Ház égisze alatt működő Országos Gazdasági Tanács elnöke, Bill Clinton egykori pénzügyminisztere is érdeklődik az "állás" iránt.

Ugyanakkor több szempont is amellett szól, hogy Bernankének komoly esélye van az újrajelölésre. Talán nem a legfontosabb tényező, de a történelmi statisztika is azt mutatja: republikánus és demokrata elnökök hivatali idején átívelően is legalább két ciklust szolgálnak a Fed vezetői. Az 50-es évek óta mindössze egyszer, G. William Miller esetében, fordult elő, hogy valaki gyorsan megbukott a poszton. Millert, akit 1979-ben saját kormányzótanácsa is leszavazott a diszkontráta ügyében, és leginkább úgy emlékeznek rá, hogy ő volt az, aki betiltotta a dohányzást az üléseken, anno Jimmy Carter elnök a pénzügyminiszteri székbe ültette át. A Fed élére pedig jött Paul Volcker (ma Obama veterán tanácsadója), akit Ronald Reagan neokonzervatív forradalma sem söpört el két ciklus után. Volcker pedig évtizedes, szívós munkával feloldotta a stagflációt, minden ellenállást leküzdve 20 százalékra emelte a kamatlábat, később pedig megfékezte a pénzromlást.

Az egyszemélyes intézmény történetében a mostani válságig megfellebbezhetetlen tekintélynek számító deregulátor, Alan Greenspan maratoni elnöki ideje (1987- 2006) pedig a 70-es évek óta példátlan: ő három republikánus és egy demokrata elnök alatt is szolgált.

A Bloomberg által most megkérdezett több mint ezer befektető és elemző háromnegyede értékeli pozitívan Ben Bernanke jegybankelnöki tevékenységét és látja egyben viszonylag optimistán az amerikai gazdaság jövő évi kilátásait. (Az IMF előrejelzése szerint az Egyesült Államokban 0,8 százalékos gazdasági növekedés várható.) Eközben az EKB élén álló Jean-Claude Trichet elismertsége 54, a Bank of England kormányzójáé, Mervyn Kingé pedig csak 50 százalékos az üzleti hírügynökség megkérdezetteinek körében. Még Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter is csak 57 százalékot kapott. (Bernanke szempontjából sem érdektelen: Geithnerre még mindig árnyékként vetül tavalyi ügyetlenkedése a New York-i Fed élén a Bear Stearns ügyében, a Lehman Brothers összeomlásakor, illetve az AIG óriásbiztosító állami megmentésekor.)

Bár a Fed-elnököt komoly bírálatok is érték, hogy különösen a válság legnehezebb heteiben fáziskésésben volt és ad hoc módon reagált, a szakma zöme egyetért abban: az irányadó kamatláb csaknem teljes lefaragásával, illetve azzal, hogy a Fed 1100 milliárd dollárt pumpált a gazdaságba a hitelpiac felélesztésére, gigászi feladatot hajtott végre - mégpedig alapvetően jól. - Nem akartam a második nagy gazdasági világválság felett elnökölni a Fed élén - mondja erre Bernanke, némiképp védve álláspontját azokkal a vádakkal szemben, hogy a nagybankoknak kedvezett. Valójában a gazdaság egészét védte a megmentésükkel: "amikor az elefánt összeesik, az egész gyep lelapul" - mondta.

Van, hogy esetében ugyanaz a bírálat, mint a dicséret: a Princeton tanszékvezetői székéből érkezve nem volt gyakorlati tapasztalata az üzleti élet mindennapjaiban, viszont az 1929-33-as gazdasági válság szakértőjeként pontosan látta, mit kell elkerülnie. A Newsweek hírmagazin szerint - Obamáé, Hu Jintao kínai és Nicolas Sarkozy francia elnöké után - az övé a világ negyedik legfajsúlyosabb állása, megelőzi a brit kormányfőét vagy a német kancellárét.

A The New York Times véleményrovatának hasábjain két világhírű szakember fejti ki álláspontját Bernanke újrajelölésével kapcsolatban. Nouriel Roubini, a New York-i Egyetem professzora, aki előre jelezte a válságot, és ezzel a Nobel-díjas Paul Krugman mellett a tavalyi év sztárközgazdásza volt az amerikai médiában, a már említett érvek mentén támogatja a Fed-elnök újrázását. De három mulasztást ő is felró Bernankének
a jelzáloghitel-piaci válság kitörését követően. Egyrészt váltig ismételgette, hogy az ingatlanpiac konszolidálódni fog, s ez még három évvel később sem következett be. Másodsorban azzal érvelt, hogy
a subprime-krízis keretek között tartható, s sokáig tagadta, hogy az amerikai gazdaságtörténet legnagyobb hitelbuborékjának kipukkadásához vezet. Harmadrészt úgy vélte, hogy az ingatlanpiac összeomlása nem vezet recesszióhoz, még annak ellenére sem, hogy az utolsó nagy fellendülési hullám idején létrejött álláshelyek egyharmada kötődött ehhez a szektorhoz.

Jóval kritikusabb Anna J. Schwartz, az amerikai közgazdaságtan tizedik ikszet taposó nagyasszonya, Milton Friedman egykori szerzőtársa, aki szerint Obamának mást kellene választania a Fed élére. Szerinte Bernanke terv nélküli ember, aki összevissza kapkodott, elbizonytalanítva a piaci szereplőket a Fed működését illetően, és monetáris politikájában csak két számot ismer: a nullát (kamatláb) és az ezermilliárdot (felvásárolt államkötvények, jelzálogalapú értékpapírok értéke).

A központi bankrendszer szerepének újraértékelése is vita tárgya. A The Wall Street Journal szerdai számában megjelent cikkében (Daraboljuk fel a Fedet!) Amar Bhidé, a Harvard vendégkutatója például a monetáris politikai és a szabályozó funkciók szétválasztását javasolja, ahogy ezt a maastrichti szerződéssel és az EKB felállításával az Európai Unió már régen meglépte.