OTP: szakított Urbán és Csányi

Nem sok időt töltött el Csányi Sándor mellett Urbán László. A Spéder Zoltánt követő vezérigazgató-helyettes két és fél év után távozik az OTP Banktól.

Közös megegyezéssel, július 31-i hatállyal távozik az OTP Banktól Urbán László vezérigazgató-helyettes. A lépés oka "az egységes menedzsmentszemlélettől eltérő vezetői felfogás" - közölte a cég pénteken. A munkaviszony megszűnésével egyidejűleg Urbán László igazgatósági tagsága is megszűnik, és lemond valamennyi, a társaság érdekeltségeiben viselt pozíciójáról.

Csányi Sándor elnök-vezérigazgató az OTP Bank stratégiai és pénzügyi divíziójának vezetésével augusztustól Bencsik Lászlót bízta meg. Őt a szükséges engedélyek kézhezvételét követően a divízió élére vezérigazgató-helyettessé nevezi ki. Bencsik 2003 óta dolgozik az OTP-nél, eddig a stratégiai divízió kontrolling- és tervezési területét irányította ügyvezető igazgatóként. Kinevezésével ismét csak olyanokból áll a bank felső vezetése, akik korábban már töltöttek be szerepet a ranglétra alacsonyabb posztjain is.

Urbán László 2007 januárjában lett az OTP "alvezére". Ekkor távozott a pénzintézettől Spéder Zoltán, aki Csányi Sándor mellett meghatározója volt a bankcsoport felívelésének. Igaz, Urbán nem léphetett teljesen Spéder örökébe: a bank alelnöki posztját a törzskari divíziót vezérigazgató-helyettesként irányító Pongrácz Antal kapta.

Urbán, a Fidesz egykori pénzügyminiszter-jelöltje a Princz Gábor utáni időkben dolgozott a már állami tulajdonban lévő Postabanknál is. Nem értett egyet azzal, hogy az államosított és konszolidált pénzintézetre az OTP egyedüli esélyesként adhatott be ajánlatot - ezért Amerikába ment dolgozni a Citigrouphoz. (Végül az OTP drágállotta a Postabankért az állam által kért összeget, és a felvásárlás nem jött létre). Urbán hazatérve a Járai Zsigmond irányítása alatt álló Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója lett, majd még Simor András jegybankelnöki kinevezése előtt igazolt át az OTP-hez.

Urbánnak tavaly ősszel volt egy szerencsétlen nyilatkozata, amikor a válság kellős közepén egy bécsi konferencián azt mondta, hogy az OTP túlélő üzemmódra vált. Az ott elmondottak ugyan szakmailag megalapozottak voltak, de a kommunikációs baki alighanem nagy fekete pontot jelentett Urbánnak. Azt máig nem tudni, van-e összefüggés a bank részvénye ellen indított spekulációs támadás és Urbán kijelentése között, de az tény: Soros György alapja az októberi nyilatkozatot követően egy nappal indította el a bankpapírok drasztikus áresését magával hozó spekulációs akcióját.

A sors iróniája, hogy az OTP részvénye éppen ma kóstolta meg ismét a négyezer forintos szintet, és végül csaknem 4 százalékos erősödés nyomán 3999 forinton zárt.

Csányi és Urbán összehajol a Garancia eladásának 2008-as bejelentésekor (középen Utassy László, a biztosító akkori vezére)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.