Egy hónapja maradt a százas izzónak

Energiatakarékos világításra vált az unió. Aki hagyományos százwattos izzóval világít, jól teszi, ha bevásárol belőle: szeptember elseje után elsőként ez az égő kerül le a boltok polcairól. A kereskedők bíznak benne, hogy még el tudják adni készleteiket.

Az Európai Unió energiaügyi minisztereinek tanácsa még tavaly decemberben döntött úgy, kivonják a tagállamokból a hagyományos izzószálas égőket. Az első áldozat a százwattos izzó, amely szeptember elsejével kerül le a boltok polcairól. A tervek szerint 2012-ig az összes villanykörte típusú égő eltűnik a kereskedelmi forgalomból, mert ezek a teljes energiafelhasználás nagyobb részét - akár 95 százalékát is - a környezet melegítésére használják, azaz nagyon rossz hatásfokkal üzemelnek.

Már tart a visszaszámlálás a hagyományos izzóknak

A hazai kereskedők polcain természetesen még kint vannak az izzók - tudtuk meg. Amit lehet, eladnak a korábban rendelt készletekből, azt meg, ami a nyakukon marad, le kell venniük a polcokról.

Az Electro Worldnél elmondták: a gyártók jelzései nyomán már jó két hónapja nem rendeltek a rövidesen forgalomból kikerülő izzófajtákból. Akciót nem terveznek a készletre, mivel a cégnél úgy számolnak, hogy az utolsó megrendelt tételt szeptember elejéig elviszik a vásárlók. A Praktikernél is akad még a polcokon a termékekből, ám határidőre ott is eltűnnek majd - ígérik. A cégnek kezére játszik, hogy augusztus elsejével áruházaikban átrendezik az izzókat kínáló részleget, így egy füst alatt kivonják a forgalomból az immáron nem gyártható izzókat.

A GE Nagykanizsán gyárt hagyományos fényforrásokat, arról azonban, hogy mennyit, és mekkora a forgalmuk, a cég az amerikai tőkepiaci szabályok miatt nem adhat információkat.

- Egyelőre nem látjuk, hogyan reagálnak fogyasztóink a hagyományos fényforrások kivonására, hiszen a 80 wattnál kisebb teljesítményű izzók továbbra is forgalmazhatók. Mindössze annyi bizonyos, hogy nőni fog az igény az energiatakarékos fényforrások iránt, már csak a magas energiaárak miatt is. A GE már évek óta fejleszt és forgalmaz energiatakarékos fényforrásokat. Az idén ősszel is több új termékkel lépünk a piacra Európában és Magyarországon egyaránt - tudtuk meg Kalocsai Kingától, a GE Consumer & Industrial kommunikációs igazgatójától.

Mivel a vállalat fényforrás- és integrált ipari berendezések üzletágának európai központja Magyarországon van, nem csak gyártással, kutatás-fejlesztéssel is foglalkoznak. - Számos munkatársunk éppen a fényforrások következő generációinak fejlesztésén dolgozik - tette hozzá Kalocsai Kinga.

A hagyományos izzók kivonásával az EU Románia éves áramfogyasztásának megfelelő energiát, és 15 millió tonnányi szén-dioxid-kibocsátást spórol meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.