- Brüsszeltől Washingtonig élénk vita bontakozik ki arról, vajon a válságnak mely szakaszában vagyunk, láthatóak-e a kibontakozás jelei, vagy sem. Ön szerint hol tartunk?

- Három tényezőt emelnék ki. Először is, zöld hajtások mindig vannak, nincs olyan szörnyű válság, amely valakinek ne lenne jó. Aki most akar ingatlant vásárolni, és van pénze, császárnak érezheti magát. Helyesebb piaci átrendeződésről beszélni: a nyertesek és a vesztesek aránya megváltozott, több a vesztes, mint a nyertes. És a vesztesek között nagyon sokan vannak, akik azért kerültek ebbe a helyzetbe, mert nem mérték fel helyesen saját erőforrásaikat. Persze el kell ismerni, hogy erre az állami szabályozás lazaságai is ösztönözhettek sokakat. Másodszor, az átrendeződés a világgazdaságot is jellemzi. Egyes fejlődő országok, például Kína, India, néhány latin-amerikai és afrikai ország ugyanúgy profitál, mint azok az egyének, akik most jelennek meg vevőként az ingatlanpiacon. Felértékelődik a súlya ezen országoknak, miközben az Egyesült Államok és sajnos Európa is veszít abból a geostratégiai jelentőségéből, ami az egész XX. században meghatározta a politikáját. S harmadszor: minden kormánynak azt tanácsolom, hogy használja ki azt a lélektani előnyt, ami abból fakad, hogy az emberek érzik a válságot, és nyitottabbak olyan reformokra, amelyek korábban szinte elképzelhetetlenek voltak. Jól látható, hogy Németországtól Franciaországon át Itáliáig szükség lenne olyan államháztartási reformokra, amelyek elsősorban a munkára ösztönöznek. Ma mindenki azt várja, hogy az állam az adófizetők pénzéből őt megvédje a piac minden esetleges kihívásával szemben. Ha ezt a szemléletet nem tudja Európa meghaladni, s e mentalitásnak számos megnyilvánulásával találkozom Brüsszelben is, akkor ez a gazdasági térség végérvényesen le fog szakadni a feltörekvő országokhoz képest.

- A világgazdasági átrendeződés folyamata már a válság előtt megkezdődött, csak az elismerése nem történt meg a nemzetközi szervezetekben. Most elemi erővel jelentkeznek a feltörekvő országok, amelyek talán már nem is nevezhetők feltörekvőknek.

- Úgy vélem, hogy továbbra is feltörekvőnek nevezhetők, méghozzá két értelemben. Egyrészt az egy főre jutó nemzeti jövedelmük még mindig alacsony. Másrészt az államnak és a piacnak az intézményei ezekben az országokban gyengék. Vagyis pusztán gyors iramú növekedésük miatt nem lehet fejlettnek minősíteni őket.

- Mi következik ebből az átrendeződés folyamatára nézve?

- Két dolog. Az egyik: vajon melyik lesz az az üzleti kultúra, amelyik uralkodóvá válik a világgazdaságban. Nem szeretném, ha az orosz vagy a kínai lenne, amely oligarchikus renden alapul, amelyben a kisbefektetőknek, a társtulajdonosoknak, a kisebbségi részvényeseknek marginális szerepük van. Az erőfölénnyel durván visszaélnek ezekben az országokban, nincs érdemi versenyszabályozás. Az állam túlságosan is rátelepszik ezekre a gazdaságokra, ideológiai értelemben pedig az államkapitalista szerepvállalásnak az ünneplése zajlik. Ehhez képest az amerikai, nyugat-európai üzleti kultúra, civilizáció magasabb fejlettségi fokon áll, ahol az ellensúlyok egyensúlyára épül a politikai élet. Ez az intézményes demokrácia legfőbb záloga. Ez azért fontos, mert a mi kelet-közép-európai üzleti kultúránk is inkább az oroszhoz, a kínaihoz áll közel, s nem az amerikaihoz vagy a nyugat-európaihoz, s pláne nem az észak-európaihoz. A másik: meg kell találni azokat a világméretű nemzetközi intézményeket, ahová be tudjuk emelni a feltörekvőket. Erre azért van szükség, mert ha a Nyugat önző módon ostromlott erődként védelmezi a meglévő szervezeteket, és nem nyitja ki a kapukat, akkor félő, hogy ezek az országok ezen intézményeken kívül sokkal kevésbé civilizáltan és sokkal agresszívebben szerveződnek meg. Ha így lesz, az sokkal rosszabb lesz a múlt század második felének hidegháborús korszakánál.

- Ha már az államkapitalizmusnál tartunk, az amerikai és az európai kormányok is erőteljesen beavatkoztak a válság terhe alatt a gazdaságba.

- Bízom benne, hogy a pénzügyi válság rövid lejáratú lesz, és tíz év múlva a világgazdaság történetének rossz emlékű epizódjaként emlékszünk majd rá. Az állam mostani kivételes szerepvállalását az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában nem szabad összekeverni a hosszú távú irányzatokkal. Fontos: Angliától az Egyesült Államokon át egészen Franciaországig a politikusok nem győzik hangsúlyozni, hogy ideiglenes intézkedésnek tekintik az állami tulajdonszerzést például a nagy bankokban. Azért ad ez okot bizakodásra, mert ha egy politikus ezt hangsúlyozza, nyilván azért teszi, mert ezt várja el a közvélemény. S ha a közvélemény ezt várja, akkor azért lehet bízni benne, hogy az állam túlhatalma nem ereszt gyökeret.

- A vezető világgazdasági hatalmak a zöldátállásban, a klímavédelem és a gazdaságfejlesztés összekötésében jelölik meg a hosszú távú fejlődés irányát.

- A krízis világossá tette, hogy bizonyos iparágak tevékenységére, termékeire nincs szükség. A zöldirányzatban azért lehet bízni, mert a globális felmelegedés elleni harc fontosságát a közember is megérti. Hajlandó ehhez alkalmazkodni fogyasztásával, s adott esetben igenis figyelni rá, hogy olyan terméket vásároljon, amelynek energiaszennyezési lábnyoma nem túl nagy. Mindenki érdekelt abban, hogy a drága energiából megtakarítson, hogy a globális felmelegedést akadályozzuk. A piacgazdaságban a fogyasztó a király. Ha ő úgy dönt, hogy bizonyos technológiákon alapuló termékekre nincs kereslet, akkor hiába ágálnak a régi iparágak, eltűnnek.

- Beszélgetésünk elején említette, aggódik, hogy Európa lemarad. Bizottsági szakértők elemzései is felvetik: a válság nyomán is sérül az unió növekedési képessége. Hol a helye Európának az átrendeződő világban?

- Történelmi kihívásnak ígérkezik, hogy megtaláljuk a kitörési pontokat. Nem általában kell a hangsúlyt az innovációra, a kutatás-fejlesztésre, az oktatásra helyezni, hanem konkrétan meg kell nézni, melyek azok a területek, ahol Európának komparatív előnyei vannak, hol kell a kiművelt emberfők sokaságát növelni, hogyan kell a munkára való ösztönzést erősíteni, a munka becsületét visszaadni. E tekintetben Európa lemaradt az Egyesült Államok mögött is. A munkaerőpiac túlszabályozása, amelynek célja a termelőt és a munkavállalót megvédeni a piac minden rezdülése ellen, zsákutca.

- Anélkül, hogy a magyar gazdaságpolitika elmúlt nyolc évének tévelygéseit újra számba vennénk, mi következik mindebből számunkra?

- Csak ismételni tudom, amit annyiszor elmondtam. Magyarországon nem elég a válságkezelés, a költségvetési kiigazítás, hanem nagyon komoly szerkezeti és intézményi reformokra van szükség. Ellentétben a populizmus hangjaival, a piacot nem gyengíteni, hanem erősíteni, az államot nem növelni, hanem kisebbíteni kell, az állam hatékonyságát, a támogatások, beavatkozások célzottságát, és az egész apparátus tisztakezűségét növelni. Magyarország a GPD ötven százalékára rúgó jövedelemelosztással soha nem tud elkezdeni növekedni. Ezt az arányt csökkenteni kell, jóval túl azon a mértéken, amit most a válságkezelés keretében bizonyos közterhek mérséklése előirányoz. Különösen, hogy a kiadási oldalon nem látni tartós csökkenést, csak vágásokat, amelyek visszanőhetnek. Most mindenki érzi, hogy a válság miatt takarékoskodni kell, de nehogy az legyen az illúziónk, hogy az exportpiacok újranyílása, a kivitel növekedése nyomán megint a magas adó - magas költekezés pályájára állhatunk vissza. Most az lenne a feladat, hogy komoly reformokkal lényegesen szűkítsük az állam jövedelem-újraelosztó szerepét, miközben azokon a területeken, ahol az állam fennmarad, a közjavak minőségét javítani kell. Az egészségügyre, az oktatásra, a nyugdíjrendszerre, a közigazgatásra, ezen belül az önkormányzatokra, az adórendszerre gondolok, de nyugodtan tovább lehetne menni: a bíróságok, az ügyészségek, a MÁV, az állami vállalatok, a pártok finanszírozása, a közbeszerzések rendszere iszonyatosan pazarló. Ki merem jelenteni: fosztogatás zajlik, aminek következménye a gazdaság és a táradalom erkölcsi szövetének szétzilálása.

- Magyar képviselőként az Európai Parlamentben milyen esélyei vannak arra, hogy egyrészt az európai, másrészt a magyar gondolkodásra hatni tudjon?

- Azon leszek, hogy állandóan jelen legyek az Európai Parlamenten belüli és kívüli közéletben. Már több meghívást kaptam különböző konferenciákra. Részt veszek a brit Konzervatív Párt szeptember végi kongresszusán is. Nyílik majd tér, hogy ezeket a vállaltan szabadelvű, konzervatív és a reformok iránt elkötelezett nézeteket egész Európában képviselni tudjam.