Kiterjeszti a garanciáit az MFB

Az élelmiszer-feldolgozó cégek után augusztus közepétől a termelőtevékenységet végző vállalkozások számára is bankgarancia-programot indít a Magyar Fejlesztési Bank (MFB). Összességében, a két program révén, 80 milliárd forint garancia érhető el, amely 100 milliárd forint forgóeszközhitel kihelyezését segíti.

- Alapvetően a feldolgozó-, az építő-, az információtechnológiai, a szállítmányozási, a hulladékgazdálkodási, a környezetgazdálkodási és a vendéglátóipar területén működő vállalkozások élhetnek azzal a várhatóan augusztus közepétől elérhető, mintegy 50 milliárd forintos bankgaranciával, amelyet az MFB nyújt a cégek legfeljebb ötéves forgóeszközhiteleihez - mondta lapunknak Aladics Sándor, a bank vezérigazgató-helyettese. A Gazdaságélénkítési Bankgarancia Program tulajdonképpen folytatása a júniusban az élelmiszer-feldolgozók számára már meghirdetett 30 milliárd forintos programnak.

A legkisebb forgóeszközhitel, amelyet az MFB augusztus közepétől garantál, 125 millió forint, a legnagyobb pedig ötmilliárd. A bank a hitel tőkeösszegének 80 százalékára nyújt piaci alapú bankgaranciát. A futamidő legfeljebb ötéves lehet. Aladics Sándor elmondta: a szándékaik szerint nem a néhány hónapos, hanem inkább a több évre szóló, középtávú kölcsönök felvételét preferálnák, ezzel ösztönözve azt, hogy a cégek a gazdasági válságot követő fellendülésre is fel tudjanak készülni.

Az élelmiszer-feldolgozói garanciaprogramban eddig hat kérelem érkezett, 300 millió és egymilliárd forint közötti értékben az MFB-hez, ebből egyről született döntés. A vezérigazgató-helyettes szerint a 6,5 milliárd forintos garanciaigény a források 30 százalékát jelenti. Hozzátette, a kérelmek tömeges megjelenésére mostanában számítanak, amikor a feldolgozóknak ki kell fizetniük a megrendelt alapanyagok árát a mezőgazdasági termelőknek. Hozzátette: az MFB történetében először az igények elbírálására konkrét, belső határidőt szabtak meg, ami maximum 30 nap lehet.

Éppen ezért a folyamatot is úgy alakították, hogy az MFB tartani tudja ezt. Csak azok folyamodhatnak bankgaranciáért, akik esetében a kereskedelmi bank már pozitív hitelbírálatot adott, és már meg is kötötte velük a szerződést. Ezzel kiszűrik azokat a felesleges köröket, amikor egy kereskedelmi bank az MFB garanciája fejében elvileg ad forgóeszközhitelt egy cégnek, aztán mégis meggondolja magát.

Mindkét garanciaprogram esetében díjat kell fizetniük a vállalkozásoknak, amelynek mértéke a biztosítékok és az ügyfél minősítése alapján 0,5-6,3 százalék lehet. A garanciát igénylő vállalkozások az MFB-nek az igényelt öszszeg 0,2 százalékát kitevő egyszeri bírálati díjat is fizetnek. Aladics Sándor szerint az öszszesen 80 milliárd forintnyi garanciavállalás 100 milliárd forint fogóeszközhitel kihelyezését teszi lehetővé.

Aladics Sándor úgy gondolja, hogy a keret október-novemberig mindenképp kitart, utána pedig némi élénkülés kezdődik a gazdaságban, amely magával hozza, hogy a vállalkozások az MFB garanciája nélkül is hozzájutnak a kölcsönhöz. Hozzátette, a Magyar Fejlesztési Bank forrásból az elmúlt kilenc hónapban már 79 milliárd forint beruházási-fejlesztési hitelt hagytak jóvá, ami jelzi, hogy sok olyan cég működik, amely előre próbál menekülni a váláságban is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.