Őfelsége, III. Prius

A győztes autó 2,2 litert fogyasztott, igaz szép hosszú, dudáló és ökölrázó háziaszszonyokból álló sort gyűjtött maga mögé.

A hibrid autó szót meghallva sokan (ha nem a legtöbben) a Toyota Priusra gondolnak. Az immár harmadik generációt elnézve nem véletlenül. A Toyota jött elő elsőként használható, szériában gyártott hibrid autóval, ráadásul az óta rengeteget fejlődött az autó. Az elsőgenerációs, 1997-ben bemutatott, 2000-ig csak Japánban forgalmazott Prius gyakorlatilag egy akkori Yaris volt, jókora puttonnyal. (A jókora puttonyban persze jókora helyet foglaltak a villanyhajtáshoz energiát biztosító akkumulátorok.) A második, 2004-ben elkészült generáció már önálló autó volt, takarékosabb, hibridebb, mint az előd, de az árához képest még mindig kicsi beltérrel és csomagtartóval. Csodák persze nincsenek, ebben az autóban nem a fejedelmi teret, hanem a technikát kell megfizetni.

És akkor előállt a Toyota a 3. Priussal. Kívülről éppen csak annyit változtattak, amennyit muszáj. Néhány finoman átvasalt ív, módosított lámpák, öszszességében kicsit frissebb, sportosabb vonalak. Bent viszont már-már forradalmi a változás. A korábbi 78 lóerős 1,5-ös motor helyett 98 lovas 1,8-as van benne, a villanymotor erejét pedig 77-ről 80-ra növelték. A két érték persze nem adható simán össze, a gyár a rendszer összteljesítményeként 136 lóerőt ad meg a korábbi 111-el szemben. Ennek eredményeként 10,4 másodpercre csökkent a száz kilométeres sebesség elérésének ideje és 180-ra nőtt a végsebesség. Hibridet persze nem a száguldozás kedvéért vesz az ember, ezért álljon itt a fogyasztás: a gyári adat 3,9 liter vegyes üzemben, mindössze 89 grammos, világrekorder CO2-kibocsátással. Mindkét érték majdnem negyedével kisebb a 2007-es Prius hasonló adatainál.

Nemcsak a motor új, a teljes hibrid hajtásláncot áttervezték. Minden jóval kisebb és kompaktabb, mint az elődben. A NiMH akkumulátorokat lítiumionosokra cserélték, és jelentősen, 37 százalékkal öszszezsugorították. Így már jól használható, 445 literes csomagtartó áll rendelkezésre.

Az autót vezetésében a legnagyobb izgalmat a kijelzők figyelése jelenti. Egészen pontosan az áram-benzin felhasználás arányán meg a villanymotort hajtó akkumulátorok töltöttségén izgulunk. Nem egy adrenalinbomba, de még mindig ez a legizgalmasabb. A fokozatmentes automatával semmi dolgunk, váltogatni nem lehet, legfeljebb ha már nagyon elunjuk magunkat, lejtőn gurulva B-be, azaz az aksikat töltő állásba kapcsolhatjuk a váltót. (Töltődnek azok egyébként fékezéskor is.) A kapcsolást szó szerint értsék, mert valószínűleg csak a hagyományok miatt tettek az autóba egy váltókarra emlékeztető kis bigyót. A funkciókat ugyanis egy egyszerű billenőkapcsolóval is vezérelni lehetne. Mindehhez olyan csendes haladás társul, hogy csak az akkumulátorokat hűtő ventilátorokat lehet hallani. Igaz ez még a benzinmotorok működésekor is, a villanymotorok pedig értelemszerűen tökéletesen némák.

A haladáshoz négy program közül választhat a sofőr. Az alapbeállításban 70 kilométeres sebességig az elektromos hajtást részesíti előnyben, városi araszolásban, lassú forgalomban a benzinmotort csak akkor veti be, ha a merülőben lévő akkukat tölteni kell. Lehet választani a tisztán elektromos üzemet, ebben 50 kilométeres tempóig kizárólag a villanymotorokat használja. Az ECO módban felülbírálja a hirtelen gázpedáltaposást, a fogyasztás érdekében minimalizálja a légkondit. A negyedik a Power, amikor élénken reagál a gázpedál nyomására, a villany pedig afféle turbóként a benzinmotor megtámogatására szolgál.

Hogy mindez mit jelent a gyakorlatban? A svédországi bemutatón hirdetett fogyasztási verseny győztese 2,2 literes átlagfogyasztással abszolválta a teljesen átlagos, országúti 20 kilométert. Igaz, ehhez szép hosszú, dudáló és ökölrázó svéd háziasszonyokból álló sort gyűjtött maga mögé. Ez az érték nem kiugróan kevés, mert a városi dugóval, normális haladással, sztrádán zúzással együtt átlagosnak nevezhető használattal is csak 4,5 körül volt a fogyasztás.

Az új Prius októbertől kapható itthon, az ára egyelőre nem ismert. Olcsóbb biztos nem lesz, mint a most futó modell, ami hétmillió forint felett indul. Nincs mese, a hibrid autó nem olcsó, megvásárláskor nagyot kell nyelni. Cserébe viszont egy Prius-tulajdonos széles mosollyal húzhat el a benzinkutak mellett.

Parkoláskor napelemek működtetik a légkondicionálót
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.