Londonból turbózzák a magyar bankokat

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 200 millió euró alárendelt kölcsöntőkét nyújt az OTP-nek - jelentették be tegnap a pénzintézetek.

Az OTP a hitelt piaci feltételek mellett kapja, az öszszeg lehívásához hat hónap áll rendelkezésre. A kölcsönön felül további 20 millió eurót a bank részvényeinek vásárlására fordít az EBRD, amely így az OTP-ben lévő másfél százalékos részesedését közel két százalékra növeli. A tőkejuttatás segítséget nyújt az OTP-nek abban, hogy mérsékelje a recesszió hatását, erősítse hitelezési aktivitását és ezzel piaci pozícióját. Az összegből a magyarországi tevékenység mellett jut a bank külföldi leányvállalatainak is.

A bejelentés nem jelent meglepetést, hiszen a két bank hosszú hónapok óta tárgyalt, s már a kölcsön összege is ismert volt. Ráadásul az EBRD-hitel most már nem volt annyira fontos az OTP-nek, hiszen időközben kapott egy 400 milliárd forintos kölcsönt a magyar államtól is. A tőzsdén is ennek megfelelően kereskedtek tegnap az OTP papírjaival: nyitásra a részvény erősödött valamelyest az előző napi záróárhoz képest, ám ez nem tartott sokáig. Az utóbbi napok tendenciájának megfelelően a papírok gyorsan visszagyengültek, s végül kisebb veszteséggel zárták a napot.

Nem az OTP volt azonban az egyetlen magyar bank, amely EBRD-hitelnek örülhetett tegnap. Az Erste százmillió eurós kölcsönt kapott, melyet a kis- és középvállalkozások (kkv) finanszírozására fordíthat. A megállapodás értelmében a legfeljebb 249 alkalmazottat foglalkoztató, évi ötvenmillió eurónál kisebb árbevételű cégek kaphatnak a kölcsönből, esetenként maximum másfél millió eurót.

Mindkét kölcsön része volt annak a megállapodásnak, melyet az EBRD, a Világbank és az Európai Beruházási Bank (EIB) kötött a kelet-közép-európai bankok, illetve ezeken keresztül a régió gazdaságainak forráshoz juttatásáról. A nemzetközi pénzintézetek 24,5 milliárd eurót különítettek el erre a célra. Ebből a keretből kapott már korábban is az Erste: az EIB 40 millió eurót adott a hazai kkv-szektor hitelezésére. Az UniCreditnek 50 millió jutott erre a célra az EBRD-től, amely 25 milliót adott a Raiffeisennek is az önkormányzatok energiahatékonyságot növelő beruházásainak finanszírozásához.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.