Vitték a kincstárjegyet, mint a cukrot

Rendkívül kapós volt az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) tegnapi aukcióján a 12 hónapos lejáratú diszkontkincstárjegy. Az 50 milliárd forint értékben meghirdetett csomagot több mint négyszeresen túljegyezték, miután 200,10 milliárd forint ajánlat érkezett. Ráadásul 36 bázisponttal 9,11 százalékra csökkent az átlaghozam. Utóbbival kapcsolatban Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő (BA) elemzője a Népszabadságnak elmondta: a piac már elkezdte árazni az alapkamat csökkentését.

A jegybank részéről korábban olyan nyilatkozatokat tettek, amelyek szerint az irányadó mutatót abban az esetben vághatják vissza, ha a 2010-es adócsomagot elfogadják, valamint a kockázatvállalási hajlandóság érezhetően javul. Ezek a feltételek pedig teljesültek - mondta a BA elemzője. Ezzel teljes mértékben egyetértett Samu János, a Concorde és Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője is. Utóbbi hozzátette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának soron következő ülésén 50 bázispontos csökkenésről születhet döntés.

Samu János szerint az utóbbi hetekben határozottan javult a magyar állampapírok piaci megítélése. Mindennél fontosabbnak tartja, hogy nem mesterségesen generált, hanem valódi kereslet van a piacon.

Az ország kockázati megítélése jelentősen javul, s ebbe a történetbe illeszkedik a pénzügyminiszter, Oszkó Péter roadshow-ja, a külkereskedelmi adatok javulása, s ebbe az irányba mutat a kötvénypiac élénkülése is - jegyezte meg Török Zoltán. Ennek köszönhetően egyre több olyan befektető tér vissza, aki korábban kockázatosnak ítélte a feltörekvő országok papírjait. Ráugrottak a magyar termékekre, hiszen az ígért hozamok rendkívül kedvezőek nemzetközi összehasonlításban - vélekedett Bebesy Dániel. A gazdasági válság következtében ugyanis drasztikusan csökkentették az alapkamatot több, velünk hasonló besorolásban tartott országban is. A magyar államkötvények most igen jó hozamú befektetésnek tekinthetőek, már csak azért is mert az államcsőd veszélyét teljesen "kivette" a piac.

Török Zoltán megjegyezte, a fekete bárány szerepéből lassan kilépünk, sőt éltanulókká válhatunk, legalábbis az IMF-csomagra szorult államok körében. Ennek pedig az lehet a következménye, hogy már a jövő évben javulhat Magyarország adósságának besorolása.

A sikeren felbuzdulva az ÁAK 55 milliárd forintra emelte a jövő heti aukcióra felkínált államkötvény mennyiségét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.