Dupla áron is megéri a Synergon

Közel a duplájába kerül, ám mégis a Synergon szállíthatja a fővárosi tűzoltók új bevetésirányítási rendszerét. A magyar cég maga mögé utasította a jelenlegi rendszerszállítót, és az EADS óriáskonszernt is. A minősítés szerint mindkettőnél fényévekkel volt jobb az általa szállított rendszer.

A Synergon nyerte a fővárosi tűzoltók új bevetésirányítási rendszerének szállítására kiírt tendert - derült ki a tegnapi eredményhirdetésen. (A bevetésirányítás az a központ, ahová a segélykérések befutnak, és ahonnan aztán intézkednek a tűzoltók indulásáról.) A Synergon a közbeszerzési eljáráson 186,5 millió forintos ajánlatával hódította el a gyorsított, tárgyalásos közbeszerzési eljárás bírálóinak jóindulatát - ezzel a legtöbbet kérte a három pályázó közül a rendszerért. A társaság így maga mögé utasította a tenderen szintén induló EADS konszernt, amely csak 133 millió forintot kért volna az új rendszerért. A harmadik pályázó, a rendszert jelenleg is - mindenki megelégedésére - üzemeltető, annak kiegészítését ajánló Professzionál Informatikai Zrt. ugyanezt a feladatot 80 millió forinttal olcsóbban, 107 millióból oldotta volna meg.

A Synergont a műszaki megvalósítás színvonala röptette az első helyre - a bírálatok során ez a rendszer kapta a legjobb minősítést. A tenderen két független szakértő osztályozta a pályázatokat, és a bírálók meglepően nagy összhangban mondták a magyar informatikai vállalkozás megoldását kidolgozottabbnak, magasabb színvonalúnak és jövőbe mutatónak - egyszerűen tökéletesnek. Európa legnagyobb biztonsági ipari konszernje, az EADS - a bírálatok szerint - nem volt képes megfelelően alátámasztott dokumentációt készíteni. Az értékelés szerint az EADS nem tudta elérni, hogy az egyébként általa szállított egységes digitális rádiókommunikációs rendszerhez megfelelő bevetés-irányítási rendszert csatoljon.

A rendszer jelenlegi üzemeltetője, a Profeszszionál pedig elavult koncepciót adott, gyenge volt a műszaki színvonala, valamint az adatbázis-kezelés és a fejlesztési környezet nem volt a "legmegfelelőbb".

A Synergon ajánlata így ötből 5-ös minősítést kapott mindkét bírálónál, míg az EADS csak egy hármast meg egy kettest, a Professzionál pedig egy elégtelent és egy elégségest. Amennyiben akár a Professzionál, akár az EADS csak egy kicsivel is jobb értékelést kapott volna, megnyerte volna olcsóbb ajánlatával a tendert.

Információnk szerint a vesztesek azt fontolgatják, a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordulnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.