Várólista a vízimentőknél
Csupán néhány százalékkal csökkent a diákmunkásokat foglalkoztató cégek száma idén a legnagyobb iskolaszövetkezetek adatai szerint, ami azért nagy szó, mert más régiókban ennél lényegesen nagyobb a visszaesés. Idén is a konyhai kisegítők, pultosok, felszolgálók, takarítók és a recepciósok a legkeresettebbek. Szinte mindenhol minimálbér körüli fizetésért dolgoznak a fiatalok: közülük legjobban az éjszakai műszakot is vállaló, 18 évesnél idősebb, főiskolára, egyetemre járó hotelrecepciósok keresnek, akik csaknem 600 forintot kapnak óránként.
Tóth Gábor, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet somogyi vezetője szerint kellemetlen meglepetésként érte őket, amikor kiderült: az ismert hazai üzletláncok déli parti boltjaiban a tavalyi harmadára esett vissza a diákfoglalkoztatás. A helyzetet nehezíti, hogy eközben 5-10 százalékkal emelkedett a munkát kereső középiskolások és egyetemisták tábora, ám közülük csak minden negyedik-ötödiknek jut most állás.
Baradits Bulcsu, a Meló-Diák Iskolaszövetkezet veszprémi vezetője ugyanakkor elmondta: a 18 évesnél idősebb, nyelveket beszélő, már szakmai ismeretekkel is rendelkező diákok 70-80 százalékának sikerül nyári munkát találnia. Hozzátette: a gazdasági válság hatására érzékelhetően nőtt a szülői nyomás a diákokon, hogy a szünidőben vegyék ki részüket a pénzkeresésből.
Szintén a válság hatását sejti Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője abban, hogy idén a korábbi évek gyakorlatától eltérően már tavasszal betelt a strandokon szolgálatot teljesítő vízimentők létszámkerete. A mintegy 200 diák nettó 3000 forintos napidíjért dolgozik, bekerülni már csak akkor lehet - várólistáról -, ha valaki váratlanul kiesik a csapatból.