Elveszett vakáció és kényszerparkolás a leállósávban

Minden tizedik kilométerre jutott egy elakadt autó az első igazán kánikulai hétvégén: márpedig a gondozatlan jármű balesetveszélyes is.

A szokásosnál többen indultak a hétvégén a Balatonra, és az idegenforgalmi előrejelzések alapján az idei szezonban sokan inkább belföldi úti célt választanak. A családi takarékosság jegyében lemondott külföldi utak kedveznek a hazai idegenforgalmi ágazatnak, de alaposan megterhelik az utakat, különösen az M7-es autópályát, ahol szombaton és vasárnap is több kilométeren álltak, vagy csak lépésben haladtak a kocsisorok.

A hőség és az araszolás a szokásosnál is jobban igénybe vette az autósokat, és persze az autókat. A túlterhelt kocsik, a légkondicionáló folyamatos használata nemcsak a fogyasztást növeli, de a leállósávba kényszeríti az ápolatlan kocsikat. Több autóból kifogyott az üzemanyag, vagy nem volt megfelelő mennyiségű folyadékkal feltöltve a hűtőrendszere.

Nemcsak külföldi útra kell megfelelően felkészíteni az autót, hiszen kis távolságon is számítanak az apróságok, például a levegő nyomása. A szokásosnál nagyobb terhelésnek megfelelően kell több levegőt fújni az abroncsokba, a menynyiséget az autó kezelési utasításából lehet kiolvasni, és a pótkerékről se feledkezzünk meg. Elindulás előtt ajánlatos megmérni a motorolajszintet, valamint a hűtőrendszerét és fékfolyadékot is.

Ellenőrizzük az okmányok érvényességét, és ne felejtsük otthon a szükséges gyógyszert, szemüveget. Mindenképpen elérhető helyre tegyünk a kocsiban ásványvizet vagy teát. Iktassunk be pihenőket, de kis időre se hagyjunk az utastérben táskákat vagy dzsekiket, és a kombitérben lévő csomagokat megfelelően rögzítsük.

Az autó műszaki állapota mellett ellenőrizzük a kocsi okmányait és biztosításait. Az itthon megkötött és fizetett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás nem csak Magyarország területén érvényes. A rendszámegyezményhez csatlakozott országokban - az Európai Unióban, valamint Izland, Norvégia és Liechtenstein területén a rendszám és az országjelzés is igazolja a felelősségbiztosítás meglétét, ám a többi országban a zöldkártya elengedhetetlen, mert ennek hiányában akár egy új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kell kötnie az adott országba történő belépéskor. A magyarországi befizetést igazoló zöldkártyát - ami csak színében idézi, de nem azonos a környezetvédelmivel - minden biztosító díjmentesen kiállítja ügyfelének, amennyiben az erről szóló igazolást vagy a befizetést igazoló csekket, illetve banki kivonatot bemutatja a jármű tulajdonosa.

Utazás előtt célszerű tájékozódni a személyi és poggyászbiztosításokról, valamint a casco szerződéséről. Ha valakinek nincs folyamatos cascója, időlegeset is köthet a külföldi utazása idejére, ennek előnye, hogy baleset esetén a biztosítók megtérítik a sérült jármű mentésével, szállításával és tárolásával kapcsolatos költségeket. Fontos támasz a bajban az utasbiztosítás, ám segítséget csak akkor kaphatunk, ha felírtuk a szolgáltatáshoz kapcsolódó és nonstop hívható ügyeleti telefonszámot.

A külföldön balesetet szenvedő magyar autósnak a hazaihoz hasonlóan kell eljárnia. A káreseményről kék-sárga baleseti bejelentőt ki kell tölteni, pontosan rögzítve a résztvevők adatait, a helyszínt és az időpontot. A nyomtatvány Európa-szerte egységes, így bárhol is készült, a pontok minden nyelven ugyanazt jelentik. Külföldön is csak olyan okmányt szabad aláírni, melynek tartalmát tökéletesen érti, és mely megfelel a tényeknek. Az EU 4-es direktívájának értelmében hazatérés után mindenki a saját nyelvén rendezheti a kárt, és a biztosító a felelősség alapján a kötelező, vagy a casco alapján téríti meg a kárt a résztvevőknek.

A lopáskárok rendezésekor a tulajdonosnak az ellopott autó valamennyi kulcsát be kell mutatnia a biztosítónak, ezért az okmányokat és a kocsikulcsokat ajánlatos biztonságos helyen, például a szálloda széfjében tárolni, hitelkártyákkal és más értéktárgyakkal együtt.

Kiviteli engedély

A Magyarországon forgalomba helyezett autót a forgalmi engedélyben szereplő tulajdonoson, illetve üzemben tartón kívül más személy csak csak akkor vezetheti, és viheti az autót külföldre, ha ehhez a tulajdonos írásban is hozzájárult. Célszerű az engedélyt a célországok nyelvén, vagy legalább angolul, illetve németül is kiállítani. A Magyarországon bérelt vagy éppen lízingelt jármű esetén a hozzájárulást a bérleti, illetve a lízingszerződés pótolja, amennyiben abból egyértelműen megállapítható, hogy az üzemben tartó a járművel az ország területét jogosult elhagyni.

Csak tizennyolc éven felülieknek

A magyar jogosítványt valamennyi európai országban elfogadják, nemzetközi gépjárművezetői engedélyre általában csak autóbérléskor van szükség, utóbbit a lakóhely szerinti okmányirodában lehet igényelni. Magyarországon 17 éves kortól megszerezhető a B kategóriás jogosítvány, ám ezzel külföldön nem lehet vezetni, mert az európai országok többségében 18 év a minimális korhatár.

Összetorlódott gépkocsioszlop a röszkei autópálya-határátkelőhely kilépő oldalán
Röszke, 2009. július 3. Összetorlódott gépkocsioszlop a röszkei autópálya-határátkelőhely kilépő oldalán, ahol a Nyugat-Európából hazafelé tartó vendégmunkások miatt több órás várakozás alakult ki. MTI Fotó: Rosta Tibor
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.