Emelné árait a vasút, de nem hagyják

Drágulhat a vonatozás: átlag 4,6 százalékkal emelné tarifáit július 15-én a MÁV-Start. A javaslatot a kormány nem hagyta jóvá. A MÁV új elnökének két hét múlva kell letennie a vasút-átalakítási programját. Úgy tudjuk, a MÁV vezérigazgatóságán sokaknak valószínűleg repülniük kell.

Díjemeléssel vágna bele a vasút rendbetételébe Hónig Péter. A közlekedési tárca vezetője fél óra különbséggel két sajtótájékoztatót is tartott tegnap, hogy bejelentse: megtalálta a MÁV megmentőit. Andrási Miklós, a MÁV Zrt. új, a Grid Zrt. igazgatói székéből leigazolt elnöke két hetet kapott a mentési terv kidolgozására. A közösségi közlekedés átalakításának stratégiájáért pedig Antali Károly, kabinetfőnökből előléptetett miniszteri biztos felel. A közelgő jegyáremelésről viszont a miniszter mindkét tájékoztatón mélyen hallgatott. Mentségére szolgáljon, hogy javaslatát a kormány nem fogadta el.

Heinczinger István feladata az operatív irányítás, Andrási Miklósé a stratégiakészítés lesz - jelentette be Hónig Péter
Heinczinger István feladata az operatív irányítás, Andrási Miklósé a stratégiakészítés lesz - jelentette be Hónig Péter

Márpedig az utasokat a sokszor meghirdetett, majd csendben elfeledett vasútreformokat idéző újabb ötletelésnél feltehetően jobban érdekli, hogy ismét drágulhat a vonatozás. Úgy tudjuk: a közlekedési tárca terve szerint július 15-től a jegypénztárakban átlagosan 4,6 százalékkal többet kellene fizetni a jegyért. Azok pedig, akik ennél későbbre - a nyár második felére, netán őszre - elővételben már megvásárolták a jegyüket, csak a jelenlegi és a két hét múlva esedékes új díjak közti különbség kifizetése után szállhatnának vonatra.

A miniszter ennek bejelentése helyett arról beszélt: negyvenmilliárd forintot kell spórolnia a költségvetésnek a közösségi közlekedésre évente elköltött 280 milliárd forintból 2010-ben. Ezt a kormány a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött megállapodásban vállalta. (Időközben a Moody's Baa2-ről Ba1-re rontotta a MÁV besorolását, mert a jelenlegi piaci környezetben az apadó állami bevételek mellett nem látja biztatónak a hitelképesség alakulását.) Hónig Péter szerint azonban a hitelszerződés feltételeitől függetlenül a vasúti és a közúti személyszállítás állami finanszírozásán mindenképpen változtatni kell. A kérdés már csak az: hogyan?

A biztos receptnek látszólag a szaktárca vezetője sincs a birtokában. A MÁV átalakításáról, a vonatok és az autóbuszok menetrendjének összehangolásáról legalábbis csak az elődei által megfogalmazott igazságokat tudta megismételni.

Az elsődleges feladatnak a MÁV-csoport finanszírozhatóságának biztosítását tartja. Amibe belefér, ha 2009-ben a vasút költségeit szinten tartják. Emellett fontosnak tartja a MÁV elismertségének visszaállítását, működésének piaci szemléletűvé tételét is. De Kóka János korábbi miniszter 2006-os programjából ismerősen köszön vissza Hónig Péter előadásában a gondolat a vasúti és a közúti közösségi közlekedési szolgáltatások párhuzamosságainak felszámolásáról.

A miniszter szerint a MÁV és a Volán-társaságok vezetőinek nem versenytársat, hanem partnert kell egymásban látniuk. A menetrendeknek pedig nem a minisztériumban, hanem a szolgáltatóknál kell készülniük. Ami - bár a tárcavezető erről az elmúlt napokban csak politikustársai szűk körének beszélt - most először egyet jelenthet a kihasználatlan vasúti mellékvonalak forgalmának leállításával, a vonatok helyett autóbuszok közlekedtetésével.

A vasút átalakításának tervét a közlekedési tárcánál Andrási Miklós MÁV-elnöktől várják. A hónap derekától már elnök-vezérigazgatóként dolgozó fővasutas azonban elképzeléseiről nyilvánosan nem sokat mondott. Csupán annyit árult el: szerinte a közlekedésre fordított állami százmilliárdokat a jelenleginél hatékonyabban is el lehet költeni. Amihez a politikai akarat megvan, és reméli, hogy a változtatásokat az utasok és a vasutasok érdekeire ügyelő szakszervezetek is támogatják majd.

Ez utóbbit illetően kétségeket ébreszt amit az új elnök a MÁV vezetőinek zárt ajtók mögött mondott. Lapunk úgy tudja, hogy arról beszélt: nem akar megijeszteni senkit, és szeretné, ha mindenki végezné tovább a munkáját. Más forrásból úgy értesültünk, hogy a leépítések a MÁV vezérigazgatóságát sem fogják elkerülni. Arról azonban biztosat nem lehet tudni, hogy hányan válnak feleslegessé és hányan folytathajtják a munkát a MÁV Andrássy úti főhadiszállásán. Jelenleg 350-400 fő dolgozik az "agytrösztben".

Hónig Péter szándékai szerint a maradók között van Heinczinger István, az állami vasút jelenlegi vezérigazgatója. A miniszter többször is kijelentette: számít a MÁV eddigi csúcsvezetőjének munkájára. Helyén maradása nem politikai alku tárgya.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.