A nagybani piac értékesítése nincs napirenden

Új név jelent meg a Budapesti Nagybani Piac Zrt. igazgatóságában a legutóbbi, június 16-ai közgyűlést követően. A grémium Kovács György helyére Szűcs Katalint választotta be a 11 tagú testületbe. Városházi pletykák szerint "sorcserét" akartak végrehajtani a cégnél, előkészítve a terepet ezzel a nagybani esetleges, régóta rebesgetett privatizációjához. Önmagában ez a lépés azonban nem tűnik jelentősnek: a 11 tagú igazgatóságban a főváros 8 személyt "delegál", ehhez képest csak egyetlen személycsere történt.

Kovács György lapunknak a fejleményeket sommásan azzal kommentálta, hogy hivatalos értesítést leváltásáról eddig nem kapott, a változásról a közgyűlés napirendi pontjainak áttekintésekor értesült. Hozzátette: a tavaly közel 2,2 milliárd forint nettó árbevételt produkáló társaság igen értékes cég, évről évre jelentős nyereséget termel a tulajdonosainak.

A főváros egyébként a vállalatban - közvetve és közvetlenül - mintegy 61 százalékot birtokol. Kovács bő egy évtizede a fővárosi szocialista frakció támogatásával került az igazgatóságba.

Az ügyhöz közel álló forrásunk szerint az igazgatóságban egy ilyen személycserének nincs jelentősége, ettől biztosan nem kerül napirendre a nagybani esetleges magánosítása. A meghatározó, vagyont érintő vagy személyügyi kérdések nem ott dőlnek el, hanem a Fővárosi Közgyűlésben. Alátámasztandó hozzátette: még egyes beruházások ügyében is meg van kötve az igazgatóság keze, csak egy viszonylag alacsony összeghatárig rendelkezhetnek saját hatáskörben. Összegezve: ennek a mostani fejleménynek nincs érdemi hatása a vállalat és a piac működésére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.