Élelmiszert munkanélküliektől
A nagyvárosi mezőgazdaság (metropolitan agriculture) gondolata Hollandiában született meg. Amszterdam környékén létre is hoztak egy hálózatot, amelyet egy egészségbiztosító finanszíroz: a nagyvároshoz közeli farmok támogatást kapnak arra, hogy egészségügyi és társadalmi rehabilitációra szoruló embereket - börtönből szabadultakat, drogelvonóról kikerülteket - foglalkoztassanak. A holland hálózat működik, de széttagolt, nehezen áttekinthető. Sanghajban is alakítottak hasonló szervezetet - ott 25 ezer társadalmi beilleszkedési problémákkal küzdő ember talált munkát és megélhetési lehetőséget.
- A világgazdaság fejlődése a jelenlegi szerkezetben hoszszú távon nem fenntartható - mondja Balogh Ádám, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának hallgatója, az Agrárgazdasági Világfórum esettanulmány-versenyén bronzérmet szerzett csapat tagja. A nemzetközi megmérettetésen a szegedieket mindössze két amerikai egyetem hallgatói előzték meg,
- Az előrejelzések szerint az emberiség lélekszáma 2050-re megközelíti a tízmilliárdot. Ennyi embernek rengeteg energiára és élelemre van szüksége. A szükségletek kielégítése a jelenlegi keretek között végzetesen megterheli a környezetet. Az is jól látható, hogy az emberek a vidéki térségekből a nagyvárosokba vándorolnak, mert ott tudnak könnyebben vagy egyáltalán valahogy megélni. Fennáll tehát a globális kihívás: az emberiség fejlődésének fenntarthatósága. Megoldására már léteznek elképzelések. A nagyvárosi mezőgazdaság, illetve az általa fémjelzett összetett - egészségügyi, társadalompolitikai, élelemtermelési, környezetvédelmi - program erre a globális kihívásra kínál lokális megoldást.
Balogh Ádámmal és három társával - Jani Renátával, Rózsavölgyi Árpáddal és Sprok Marcellel - annak apropóján beszélgetünk, hogy a legjobb európai csapatként végeztek az Agrárgazdasági Világfórum és Tudományos Szimpozium esettanulmány-versenyén. Felkészítő tanáruk, Panyor Ágota arról tájékoztat: ez az észak-amerikai szervezet idén először jelent meg Közép-Európában. A Szegedi Tudományegyetem mérnöki, illetve gazdaságtudományi karának hallgatóiból alakult csapat tagjai régóta ismerik, és jól kiegészítik egymást. A nemzetközi esettanulmány-versenyeken nem elsősorban a megszerzett ismereteket kérik számon, hanem alkotó, szintetizáló, problémamegoldó gondolkodással lehet kitűnni. A budapesti fórumon a zsűri külön kiemelte: a szegedi fiatalok gyakorlatias, helyi jellegű ötleteket építettek be projektjükbe.
Esettanulmányuk az úgynevezett 3 P modellre épült - angolul: planet, people, profit -, azaz a bolygó, az emberek és a gazdaság érdekeinek összehangolására. Az elképzelt nagyváros környékén a fiatalok erőteljesen fejlesztik a mezőgazdasági üzemeket. A rehabilitációra szoruló emberek munkát vállalhatnak a korszerű, de sok kézimunkát igénylő farmokon, az agrárvállalkozók támogatást kaptak a foglalkoztatásra, a munkavállalók pedig fizetést. A szegedi fiatalok a nem sérült, nem deviáns, de tartósan munka nélkül lévőket is bevonták a programba. Elképzelésük szerint a helyben megtermelt élelemnek meg kell szervezni a helyi piacát és marketingjét: tudatos fogyasztói magatartást kell kialakítani a nagyvárosban élő emberekben, hogy akkor is helyi terméket vásároljanak, ha az esetleg valamennyivel drágább, mint a messziről hozott tömegáru.
Az egyébként eltartásra szoruló, szociálisan vagy mentálisan sérült embereket így visszavezetnék a munkaerőpiacra, s így ismét vásárlóképes fogyasztókká és adófizetőkké válhatnának. A fenntarthatóságnak nagyon fontos része a környezeti problémák kezelése. A nagyvárosban keletkező hulladéktömeg lebomló részét trágyaként, vagy biogáz-alapanyagként hasznosítanák. A háztartási szennyvíz egy része is tisztítható viszonylag olcsó, környezetbarát módszerekkel - lehet, hogy nem ivóvíz, de öntözésre alkalmas víz nyerhető belőle.
Az is fontos, hogy a hálózat eredményei számszerűsíthetők legyenek. Rózsavölgyi Árpád hangsúlyozza: az Amszterdam környékén működő, nehezen áttekinthető modell hibáit ők egy koordinációs szervezet segítségével javítanák ki. A költség és a haszon adatainak átláthatónak kell lenniük, különben a rendszer gazdaságilag nem fenntartható. A profit szempontja itt sem nélkülözhető - ám a jelenlegi rendszerekkel szemben csak egy az egyenlők közül.
Mindannyian úgy vélik: globálisan csak akkor maradhat fenntartható a fejlődés, ha a gazdasági számításokba beépítik az úgynevezett pozitív és negatív externáliákat is. Ha például számszerűsítik, és a költségekbe beszámítják a természetben okozott kárt, vagy azt a hasznot, hogy a társadalomba korábban beilleszkedni nem tudott emberek élete megváltozik; nem okoznak többé kárt és költséget. A profitráták egészen másként alakulnának, ha ezeket a külső költségeket és hasznokat is beleépítenék a gazdaságossági számításokba.
Végezetül azt kérdem tőlük: hisznek-e abban, hogy az ő felnőtt életükben uralkodóvá válik az a szemlélet, amelyet a versenyen képviseltek? Azt válaszolják: egyelőre nagyon erősek azok az ágazatok, amelyek a jelenlegi status quo fenntartásában érdekeltek: például az olajlobbi vagy az autógyárak. Ameddig ennyi profitot termelhetnek, képesek megakadályozni azokat a fejlesztéseket, amelyek a világot fenntarthatóbbá tennék. Ennek azonban hamarosan változnia kell. Sajnos, a történelem arra tanít, jegyzik meg kesernyésen, hogy az emberiségnek mindig kellett valamilyen kataklizma, kényszerítő erő, hogy megtegye a fejlődését új pályára állító lépéseket.
