Megy a harc az állami kastélyokért

Több kastély vagyonkezelői joga a tétje annak a játszmának, ami a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) és a kulturális tárca egyik háttérintézménye, a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága (MNG, korábban Műemlékek Állami Gondnoksága) között zajlik. Úgy tudjuk, az MNV azért fordult a kulturális minisztériumhoz, mert a szervezetnél úgy látják: nem biztosított a jelenleg az MNG vagyonkezelésében lévő kastélyok - tíz épületegyüttes és a hozzájuk tartozó parkok - állagmegóvása.

Az MNV tervei szerint azt követően, hogy megszerzik a jogokat, a kastélyokat továbbadják vagyonkezelésbe. A jelentkezőktől azt várják, hogy végrehajtsák az épületek felújításához, karbantartásához szükséges munkálatokat - cserébe pedig múzeumot vagy akár szállodát is üzemeltethetnek a kastélyban. A hasznosítási lehetőségeket behatárolja, hogy műemléki védettség alatt álló épületekről van szó.

A program szerint a vagyonkezelői szerződés - ami akár tíz-húsz évre is szólhat - lejártát követően az állam az immár régi fényében pompázó épületeket kapná vissza. Értesüléseink szerint a konkrét ügyben kastélyok érintettek, de az MNV programja más típusú épületekre, épületegyüttesekre is kiterjedne.

Az MNV-nél állítják, szó nincs arról, hogy a kastélyok vagyonkezelői jogára azért van szükségük, hogy eladhassák azokat. A kulturális örökség védelméről szóló törvény melléklete tételesen felsorolja azokat a műemlékeket, amelyeket kizárólagos állami tulajdonban kell tartani - érvelnek a szervezetnél. Nem árt azonban megjegyezni, hogy feles törvényről van szó, azaz a szavazáskor jelen lévő képviselők több mint felének szavazatával megváltoztatható a törvény.

- Csak beruházásokra milliárdos nagyságrendben költöttünk a nálunk kezelt kastélyokra, uniós támogatásokból - utasítja vissza a levélben az épületek állagára tett megjegyzést Varga Kálmán, a MNG igazgatója. Szerinte a levél értelmi szerzőjének először meg kellett volna néznie a "hírbe hozott" műemlékeket, s akkor láthatta volna, hogy nincsenek rossz állapotban. Az igazgató szerint az állam által kezelt mintegy 90 kastély között valóban találni olyat, amelyik elhanyagolt állapotban van, de az MNV olyan épületekre jelentette be igényét (köztük a dégi Festetics-kastélyra, vagy a füzérradványi Károlyi-kastélyra), amelyekről ezt nem lehet elmondani. Sejtése szerint egy ingatlanspekulációra készülő társaság áll a kezdeményezés mögött. - Badarság, hogy kizárólag piaci alapon lehetne ezeket a műemlékeket működtetni, ahogy az a levélben áll - mondta lapunknak.

Az MNG-t 1992-ben hozták létre, több mint negyven műemléket gondoznak, az igazgató szerint ezek fele Hiller István kulturális minisztersége alatt került hozzájuk. Az intézmény honlapja szerint kiegészítő tevékenységet is folytat a gondnokság: a rá bízott műemlékekben ajándékboltok üzemelnek, szállást nyújtanak, illetve kávézók működnek. Ugyanitt az is szerepel, hogy vállalkozási tevékenységet nem folytatnak és nincs részesedésük gazdasági társaságban. - A műemlékekben található boltokat bérleti szerződésben üzemeltetik a vállalkozások - közölte az igazgató. Az MNG-nek a belépőkből, koncertjegyekből, illetve az egyebekből tavaly együttesen 260 millió forint bevétele volt. Az előző évi előirányzat szerint működési jellegű kiadásaikra 644,4 millió forintot költhettek. A különbség egy részét állami támogatásból fedezik.

Dég, Festetich kastély
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.