A jelenlegi szabályozás által nyitva hagyott kiskapukat kihasználva a pénzintézetek olyan esetekben is kezdeményezhették az ügyfelekkel korábban megkötött szerződéseik átárazását, amikor a piaci mozgásokkal, változásokkal nem lehetett egyértelmű és közvetlen kapcsolatot kimutatni. Ráadásul mindezt anélkül tehették, hogy a módosításról kötelesek lettek volna ügyfeleiket közvetlenül, írásban előzetesen tájékoztatni: a változtatást elég volt a bankfiókokban kifüggesztett hirdetményben közzétenniük a módosítást megelőzően alig 15 nappal. A szemfülesebb adósok - akik ezt egyáltalán észrevették - 30 napot kaptak arra, hogy ha akarnak, kilépjenek szerződésükből, ami azonban súlyos többletköltséggel és adminisztrációs terhekkel járt együtt. Ezzel a bankok sok esetben mattot adtak ügyfeleiknek, és lényegében egyoldalúan érvényesíthették felettük akaratukat.

A pénzügyi szektort érintő fogyasztóvédelmi változásokhoz a jelek szerint rendkívüli körülmények kellettek. A gazdasági válságban bekövetkezett forintleértékelődés a devizahiteleket alaposan megemelkedett részletekkel törlesztő háztartások jó részét nagyon nehéz helyzetbe hozta. Érthető, hogy az emberek azonnal számolásba kezdtek. Míg az árfolyam romlásának mértéke mindenki számára egyértelmű, külső adottság volt, az már sokaknak érthetetlennek bizonyult, milyen alapon emelkedik a kamatláb, miközben a vezető devizák irányadó rátája folyamatosan csökken a nemzetközi piacokon. Bár a sajtóból bárki megtudhatta, hogy a krízis hatására a bankok forrásai jelentős mértékben beszűkültek, valamint meg is drágultak, mindez a köznapi ember számára ellenőrizhetetlen és kissé homályos érv maradt. Bár azt nem nehéz belátni, hogy az ingadozó piaci környezet valóban indokolttá tehet némi költségemelést - hiszen a bank nem jóléti intézmény, többletköltségeit és a kockázatok emelkedését beárazza termékeibe -, az előtörlesztés díjának hirtelen megváltoztatása vagy a devizalapú hitelek drágulásának mértéke láttán az ügyfelek okkal érezhették magukat egyre kiszolgáltatottabbnak a bankokkal szemben.

Ezen változtat az Országgyűlés által március végén elfogadott törvény, amely szigorítja az egyoldalú banki szerződésmódosítás feltételeit.

Jelentős változás, hogy a hitelező bank egy ártényező változásával csak egy költségelem módosítását indokolhatja. Ha például emelkedik a jegybanki alapkamat, erre hivatkozva a bank nem emelheti meg a hitelkamatot és a kezelési költséget is - a kettő megváltoztatásához két külön indokra lesz szükség. Az irányadó ráta csökkentése esetén pedig az adós terheit is csökkenteni kell. Minderről pedig - és ez szintén jelentős változás - a pénzintézetek a jelenlegi 15 helyett 60 nappal korábban, és immár közvetlenül kötelesek értesíteni az adósokat.

A törvény egyik legfontosabb eleme az, hogy amennyiben a hitelintézet egyoldalú szerződésmódosítása hátrányosan érinti az ügyfelet, ingyen kiléphet, azaz a már említett jelentős többletköltségek nélkül visszafizetheti még fennálló tartozását. (Az ügyfél önként vállalt előtörlesztése vagy végtörlesztése nem tartozik ebbe a kategóriába, hiszen abban az estben nem kényszerű döntés meghozataláról van szó.) A hitelkiváltás ugyanakkor nem lesz teljesen költségmentes, hiszen a bankváltás és az új kölcsönszerződés megkötése minden esetben pénzbe kerül, de a bankoknak fel kell készülniük arra, hogy ügyfeleik a korábbinál jóval nagyobb számban élnek majd az előtörlesztés lehetőségével.

Szakértők nem tartják kizártnak, hogy a bankok az új helyzetre proaktívan fognak reagálni. Mivel az ingyenes kilépés lehetősége alól kivételt képeznek a jelzáloglevelekkel fedezett, valamint a referencia- kamatlábhoz kötött, változó kamatozású kölcsönök, elképzelhető, hogy a hitelintézetek még a hatálybalépés előtt megvizsgálják a referenciakamat szélesebb körű alkalmazásának lehetőségét.

Ez persze csak elvi lehetőség, míg az elfogadott módosítások biztosan hatályba lépnek augusztusban. Az ingyenes végtörlesztés mellett a törvény egyik legfontosabb alapvetése, hogy az új szabályokat minden meglévő hitelszerződésre alkalmazni kell, nem csak az újakra.

Szemben a fix kamatozású hitelekkel (ahol a kamatláb százalékos mértéke a hitel teljes futamideje alatt változatlan), változó kamatozású hitelek esetében a kamatláb bizonyos időközönként és feltételekkel módosulhat. Változó kamatozású ügyletekben gyakran alkalmaznak úgynevezett referencia- (más néven irányadó) kamatlábat, ami a felszámított kamat alapját jelenti. A referencia-kamatláb leggyakrabban valamilyen publikus, széles körben elfogadott pénzpiaci kamatlábnak feleltethető meg: mint például a BUBOR, a LIBOR vagy a jegybanki alapkamat. Az ügyfél által fizetendő kamat mértékét ilyen esetekben a következő módon határozzák meg: ügyeleti kamat = referencia-kamatláb + kamatfelár, ahol a kamatfelár a futamidő alatt nem változik, míg a referencia-kamatláb a pénzpiaci ingadozásokat követve bizonyos időközönként (például háromhavonta vagy félévente) módosulhat.

Írásunk a Magyar Nemzeti Bank és a Gazdasági Versenyhivatal szakmai közreműködésével készült.