Gond lehet az adóbevételekkel

Formálisnak mondják Washingtonban a Valutaalap keddi, kormányzótanácsi döntését, amely újabb 1,3 milliárd euró lehívását teszi lehetővé hazánknak a készenléti hitelkeretből. Forrásaink szerint az IMF-nél egyetértenek a vagyonadóval, de mint mondják, "nem itt állítjuk össze a kormányprogramot."

Várhatóan kedden bólint rá a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kormányzótanácsa a hazánk hitelkereti szerződésével kapcsolatos immár második felülvizsgálati jelentésre. IMF-forrásaink ezt formális lépésnek tekintik, amely megnyitja az utat az újabb, mintegy 1,3 milliárd eurós részlet lehívása előtt. Némi bizonytalanság csak az időzítéssel kapcsolatban volt: ahogy márciusban Gyurcsány Ferenc váratlan, lemondását felajánló bejelentése zavart a naptárba, úgy most John Lipsky, a Valutaalap első vezérigazgató-helyettesének törökországi útja.

Simor András jegybankelnök (jobbra) az IMF és az EU képviselőivel - küldik a pénzt
Simor András jegybankelnök (jobbra) az IMF és az EU képviselőivel - küldik a pénzt

Lipsky egyébként ezen útja során éppen arról beszélt, hogy a pénzintézet a javulás jeleit látva júliusban várhatóan felfelé módosítja a világgazdasági kilátásokat. Ám az IMF egy, a "magyar dossziét" jól ismerő, de a belső utasítások miatt neve elhallgatását kérő munkatársa egy pénteki telefonbeszélgetésben inkább Simor András jegybankelnök friss lapnyilatkozatát idézte, miszerint a piaci környezet rendkívül bizonytalan és volatilis, Magyarország pedig a befolyásán kívül eső sokkhatásnak van kitéve. - Itt persze fáziskésés van: az igazgatótanács még mindig a küldöttség májusi látogatásának tapasztalait értékeli ki. De továbbra is jól látszik: drámai a GDP-visszaesés, gyengék az exportadatok, mint egyébként Németországban is. A külső környezet kedvezőtlen, a hitelpiac igen feszült, a külső (piaci) finanszírozás nem megoldott - mondta a szakember.

Úgy tudjuk, a Valutaalap megállapítja majd, hogy az erőfeszítések összhangban vannak a készenléti hitelkeretszerződésben foglaltakkal, bizakodásra adnak okot, és Magyarország - legalábbis az első negyedévre - teljesítette a fizetési mérleg hiányára, a belső államadósságra, az inflációra, illetve a devizatartalékokra vonatkozó célokat. Washingtonban egyelőre 6,7 százalékos GDP-visszaeséssel és 3,9 százalékos költségvetési hiánnyal számolnak erre az évre. A megszokott módon beleszövik majd az értékelésbe, hogy szükség esetén pótlólagos intézkedéseket kell tennie a magyar kormánynak, amire fedezetet például a 3 százalékos költségvetési tartalék jelenthet.

Értesüléseink szerint az IMF pozitívan vélekedik a nyugdíjreform eddigi eredményeiről, illetve a banki likviditás növeléséről az állami kölcsönökön keresztül. Az IMF a megfogalmazás szerint "nagyjából elégedett" a pénzintézetek köré vont védőháló megerősítésével.

Küldöttsége következő budapesti útját augusztusra tervezi az IMF - mondták lapunknak az amerikai fővárosban. Ami a Bajnai-kormány programját illeti, a Valutaalap saját felelősségének is tartja, hogy az teljesüljön, és forrásunk a fiskális fenntarthatóságot, valamint a bankrendszer stabilitását nevezte a siker két fő pillérének. A strukturális reformok mellett ugyanakkor szerinte jól látszik, hogy a makroadatok miatt gondok vannak az adóbevételekkel. Arra a kérdésünkre, hogyan került a vagyonadó a megállapodásba, azt felelte: ez a tyúk és a tojás problémája, forma szerint ugyanis a magyar kormány vette bele (forrásunkat idézve: "Nem Washingtonban állítjuk össze a kormányprogramot"), de az adóterhek elmozdítása a magas bérteherről más irányba - így a sávos, a szociális igazságosságot is szem előtt tartó vagyonadó felé is - az IMF egyik régi vesszőparipája. A szakember válaszában idézte a márciusi IMF-értékelést, amelyben ez áll: "További adóintézkedésekre számítunk 2011-re, ideértve egy új javaslatot egy központi ingatlanadóra, hogy az fokozatosan az egyenetlen terhelést jelentő helyi adók helyébe lépjen."

Az IMF tart a politikai instabilitás veszélyétől

A washingtoni beszélgetésekben érződik, hogy az IMF hazánk kapcsán (is) tart a politikai instabilitás veszélyétől, és talán még jobban attól, hogy belesodródik ilyen helyzet előidézésbe, sőt ennek kapcsán bűnbakká válhat. Forrásaink érzékeltetik, hogy a pénzintézet készen állhat a hosszú távú segítségnyújtásra, és megszokta ugyan, de nem szereti, ha ennek kapcsán belpolitikai játszmák eszközévé válik.

A PSZÁF történetében a legkiterjedtebb vizsgálatot folytatja a felügyelet jelenleg nyolc hazai banknál - erősítette meg lapunknak Binder István szóvivő. Van olyan bank, ahol már be is fejezték a helyszíni ellenőrzést, a PSZÁF munkatársai a vizsgálati jelentést írják. A szóvivő szerint a PSZÁF kezdeményezte a vizsgálatsorozatot, azt követően, hogy a szervezet képviselője is részt vett az IMF-fel és az EU-val folytatott egyeztetéseken a hitelnyújtásról. A vizsgálatokat a következő hetekben lezárják, a jelentések ősz táján készülnek el, a bankok felé konkrét megállapításokat tesznek, a kormány és a nemzetközi szervezetek számára pedig egy átfogóbb elemzés készül. Binder István szerint a jövőben több helyszíni ellenőrzést végez majd a PSZÁF, amennyiben a parlament elfogadja a felügyelet jogosítványait érintő törvénymódosítást. (B. F. Z.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.