Hiánycikk a jó eladó
Hajdanában az eladó adta el az árut, ma azt képzelik, eladja az magát - summázta nemrégiben egy kiskereskedő, miért hagyta ott két év után az egyik helyi hipermarketet, és ült be egy közeli kisbolt kasszája mögé - annak dacára, hogy negyedével kevesebbet vihet haza.
Ezzel nincs egyedül: a Kiskereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) legutóbbi, 2006-os összesítéséből is kitűnik, hogy a nagy kereskedelmi láncoknál hiába keresnek átlagosan 20-40 százalékkal többet a dolgozók, mégis ott a legnagyobb az egy éven belüli lemorzsolódás. Az éves szinten 30 százalékos lecserélődés átlagosnak mondható, bár Mátraházi István a KASZ alelnöke éppenséggel olyan áruházról is tud, ahol egy év alatt a dolgozók fele hagyta faképnél a céget.
A jókora lemorzsolódást a szakma a tömegkereskedelem elterjedésével, és ezzel együtt a dolgozói állomány felhígulásával magyarázza. A hagyományos kereskedőszakmának ugyanis vajmi kevés köze van a lényegében önkiszolgáló formában működő hipermarketekhez. Azok, akik ragaszkodnak tanult szakmájukhoz, inkább a kisebb vállalkozásokhoz kötődnek.
A nagyobb társaságoknál a legtöbb dolgozó ma is szakképzetlen, akik viszont többnyire a munkába állás első néhány hete után szembesülnek azzal, hogy a kereskedelmi szakma csak kívülről tűnik oly könnyed elfoglaltságnak, valójában - mint Mátraházi István fogalmaz - tisztább ugyan, mint a bányászoké, de legalább olyan stresszes.
Bár a hazai kiskereskedelemben az utóbbi tizenöt évben meghatározóvá vált nagyméretű kereskedelmi láncok lényegében berendezkedtek a munkaerő ilyesfajta "szabad áramlására", ennek hátránya egyre inkább kidomborodik. Piackutatói felmérésekből ugyanis kitűnik: a pusztán az óriási árutömegre alapozott fogyasztói eufória lecsengőben van, a hazai piacon kezdenek felértékelődni a hagyományos középméretű üzletek ahol - bármilyen banálisan is hangozzék - a pult mögött valódi, az áruhoz értő eladót is találni. Ez az igény mára a gyakorlatilag betanított árufeltöltőket alkalmazó áruházláncoknál is megjelent, legalábbis a szakszervezet szerint érezhető, hogy egyre nagyobb súlyt fektetnek a különféle szakképzésekre.
A hangsúly a különfélén van, mivel a kereskedelmi képzés toldozott-foldozott rendszere már-már bohócruhára emlékezetet: a gyakran tanuló- vagy forráshiányos szakiskolák mellett - különösen az új kereskedelmi törvény 2006-os életbe lépte után - elburjánzottak a néhány hónapos, gyorstalpaló OKJ-végzettsé-get kínáló saját vagy kihelyezett tanfolyamok, amelyek azonban - mint Mátraházi István fogalmaz - a semminél több, a szakma presztízsének feltámasztásához ellenben édeskevés. A kereskedelmi láncok jó része ugyanakkor inkább saját maga képzi ki dolgozóikat.
- Van olyan vidéki áruházunk, ahol tudjuk, hogy a környékbeli vevők a kertészeti részlegen dolgozó munkatársunk miatt jönnek hozzánk vásárolni - mondja Szijjné Kállay Ildikó, a Praktiker személyzeti igazgatója. A nagy barkácsáruházláncokban az olyan eladó, aki egyszerre szakértő a maga területén és jó kereskedő, ma már kifejezetten versenyelőnyt eredményez. Azonban ez az ideális eset, Szijjné Kállay Ildikó szerint ilyen embert találni borzasztóan nehéz, az utánpótlást pedig inkább a cégnek kell kinevelnie. Így a Praktiker többnyire képzési szerződéseket köt a szakiskolákkal. Az 1500 embert foglalkoztató barkácslánc az idén 240 diákot fogad áruházaiban, és tapasztalataik szerint tízből átlagosan egy-két tanuló később is náluk fog maradni.
Erre azért van szükség, mert a hazai szakképzés a személyzeti igazgató szerint is finoman szólva is foghíjas, illetve a fiatalok tudása gyakran köszönő viszonyban sincs a piac igényeivel. A jórészt elméleti tantárgyakból álló tantervbe alig-alig fér el gyakorlat, másrészt maga a piac is gyorsan változik - elég csak a kertészeti árucikkek forgalmának az utóbbi néhány évben történt hirtelen felfutására gondolni - amit a szakiskolai keretekben történő oktatás nehézkesen, jókora lemaradással tud követni. Szerinte a képezhető szakokat összeállító szakhatóságnak többnyire alig, vagy egyáltalán nincs kapcsolata a gazdasági élet szereplőivel, ahogy szerinte az iskolák igényeit és tapasztalatait sem hallgatják. Szijjné Kállay Ildikó jellemző példának említi, hogy volt olyan iskola, ahol az általuk kért műszaki eladói szakot mindenféle bürokratikus akadály - hatóság által megszabott keretek - miatt nem indították el, miközben műkörömépítő szakra huszonöt diákot iskoláztak be.
Némileg másképpen látja ezt Hegyi Gábor, a Jendrassik Venesz középiskolát is tagjai között tudó Pannon TISZK ügyvezető igazgatója. Szerinte a nagy cégekkel kötött tanulmányi szerződésekkel az a probléma, hogy a láncok túlságosan is saját arcukra nevelik a tanulókat, ami óhatatlanul egyoldalú képzést jelent. (Megjegyzendő: ők nem dolgoznak együtt az említett barkácslánccal.) A Pannon TISZK ehelyett a hagyományos, tanboltokra épülő oktatást erősíti, így nemrég a Veszprémben nyitotta meg a Csemege 21 tanboltját. Hegyi Gábor szerint a 20 millió forint befektetéssel kialakított boltjukban a diákok nemcsak átlátják egy kisbolt életének az összes munkafolyamatát, hanem rendkívül alapos áruismeretre tesznek szert. A portéka jó része a környékbeli termelőktől származik, akik gyakran maguk jönnek el a boltba áruismereti oktatást tartani. A szakképzés jövője viszont szerintük is kérdéses: a parlament előtt lévő adómódosítások jelentősen szigorítanának a szakképzés feltételein, így megszüntetnék, illetve jelentősen csökkentenék a munkáltató szakképzés költségei után járó adókönnyítéseit.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), valamint a Gazdasági és Vállalkozáselemző Intézet nemrég közzétett kutatása szerint a megszorítások nyomán a jelenlegi, 44 ezer tanulószerződés kétharmadával csökkenne, és két-három év múlva krónikus munkaerőhiány léphet fel.
Mátraházi István - aki a Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság tagja is - ehhez még annyit fűzött hozzá: az is a szakképzés hátrányára lesz, hogy nemrégiben leállították a kis- és középvállalkozások számára eszközfejlesztésre kiírt decentralizált pályázatot.
