Szívesebben ajánlják a bankok az uniós hiteleket

Harmadszor tesztelte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az uniós hiteleket, forgóeszköz-kölcsönöket közvetítő pénzintézeteket, szervezeteket. A korábbiaknál jobb eredmények születtek: egyre kevesebb bank ajánlja a saját termékeit a támogatott konstrukciók helyett, illetve az ügyintézők is alaposabb tájékoztatást tudnak adni, mint pár hónapja.

A kormány tavaly novemberben meghirdette válságkezelő és gazdaságélénkítő csomagját, amely a következő két évben több mint 1400 milliárd forintnyi forrást juttat közvetlenül a vállalkozásoknak. Az akkor bejelentett intézkedések között szerepeltek azok a kedvezményes hitelek, melyek az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretén belül uniós forrásokkal kívánja segíteni a vállalkozásokat. Az NFÜ január óta - immár harmadjára - próbavásárlások keretében teszteli a pénzintézeteket arról, mennyire szívesen ajánlják az uniós hiteleket.

Januárban négy hitelintézetbe 170-szer, márciusban 10 bank fiókjaiba 570 alkalommal, az április vége és május közepe közötti időszakban pedig összesen 1476-szor mentek vagy telefonáltak be a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kistérségi koordinátorai, hogy az uniós forrásból támogatott mikro-, kis- és középvállalkozói hitelek és a forgóeszközkölcsön iránt érdeklődjenek. A harmadik országos próbavásárlás az eddigi legnagyobb ilyen jellegű felmérés volt, hiszen az ellenőrök két hét alatt személyesen 706, telefonon 770 alkalommal keresték meg a termékek közvetítésében részt vevőket: 13 országos hálózattal rendelkező bankot és nem hitelintézeti pénzügyi vállalkozást, két regionális hálózattal rendelkező hitelintézetet, valamint kilenc megyei vállalkozásfejlesztési alapítványt és négy takarékszövetkezeti csoport irodáit.

Az akciókkal az NFÜ nemcsak információkat gyűjt, de jelzi a szervezetek felé, hogy vegyék komolyan a források kihelyezését. Mindeközben persze a kistérségi koordinátorok igyekeznek ellenőrizni, hogy teljesítik-e a vállalt feltételeket a közvetítők. Akinél nem ezt tapasztalják, annál végső esetben akár felül is vizsgálhatják a megkötött szerződést, bár erre eddig nem volt példa.

A januári felmérésben még az esetek harmadánál voltak hiányosságok, márciusban már kevesebb mint negyedében. Ezekben az esetekben az ügyintézők nem ajánlották fel lehetőségként az uniós mikrohitelt, vagy nem mondták el, hogy közösségi támogatással érhető el, illetve maguk sem voltak tisztában a részletekkel. A próbahitel további negatív tapasztalata, hogy az ügyintézők még akkor is a bank termékeit ajánlották, ha az uniós hitel azoknál kedvezményesebb volt. Azonban ha az ellenőrök rákérdeztek a termékre, már tájékoztatták őket - alapvetően tehát nem letagadni akarták a lehetőséget. Az NFÜ szerint inkább arról lehetett szó, hogy még új volt
a termék, és az ajánlása nem ment készségszinten az ügyintézőknek.

A márciusi próbavásárlás során a korábbi 4 helyett 10 hitelintézet fiókjaiban voltak elérhetők a visszatérítendő támogatások. Ez egyben azt is jelentette, hogy az érdeklődők szélesebb körben, több szerződött partnernél és részletesebb tájékoztatás mellett érhették el a visszatérítendő támogatásokat. Volt olyan intézet, ahol az esetek 89 százalékában már automatikusan ajánlották a mikrohitelt, 95 százalékban részletes termékismertetőt is adtak. Néhány olyan esettel is találkoztak az ellenőrök, amikor az ügyintéző nagyon meggyőzően érvelt a bank saját, jóval kedvezőtlenebb terméke mellett. Olyan azonban nem fordult elő, hogy lebeszélték volna az érdeklődőket a mikrohitelről.
A fordulat nemcsak annak köszönhető, hogy a visszatérítendő támogatások egyre közismertebbek lettek, de annak is, hogy a kormány az év elején magas szinten tárgyalt a pénzintézetekkel, és próbálta meggyőzni őket az ügy fontosságáról. A gazdasági válság pedig egyértelműen arra ösztökélte a szervezeteket, hogy a saját pénzük helyett inkább a támogatott konstrukció keretében elérhető kölcsönöket adják el.

A tapasztalatok egyébként azt is megmutatták, hogy minél nagyobb egy pénzintézet, annál több saját terméke van, azaz a mikrohitellel szemben több lehetőséget is fel tud ajánlani. Volt bank, ahol a megkeresések 90 százalékában nem ajánlottak mást a mikrohitellel szemben, máshol 16, 18 vagy éppen 32 százalékában viszont igen.

A májusi felmérés eredményei szerint az Új Magyarország Mikrohitel, az Új Magyarország Kis- és Középvállalkozói Hitel, valamint az Új Magyarország Forgóeszközhitel egyre szélesebb körben érhető el. A mikrohitel esetében például a tájékoztatás mennyisége és minősége minden korábbi szintet meghaladt valamennyi közvetítő körében. A korábbi felmérésektől eltérően az uniós mikrohitel vagy hasonló konstrukciók iránt érdeklődőknek csupán az esetek harmadában ajánlottak más, saját hitelintézeti terméket.

A felmérésben a legnagyobb arányt az ÚMFT keretén belül elérhető beruházási és forgóeszközhitelek képviselték, amelyek esetében elsősorban az országos hálózattal rendelkező hitelintézeteknél szerzett tapasztalatok mérvadóak. Ezen hitelkonstrukciók néhány kivételtől eltekintve 2009 februárja óta érhetők el a hitelintézeteknél. A korábbi felmérés tapasztalatai azt mutatták, hogy folyamatosan zajlik az ügyintézők felkészítése, az esetek többségében részletekbe menő tájékoztatást tudnak adni. A jelenlegi felmérés során a részletes tájékoztatás aránya az országosan működő hitelintézetek körében átlagosan 67 százalékos, de több olyan hitelintézet is van, ahol 10 alkalomból nyolcszor részletekbe menően tudtak információt adni a hiteltermékekről - ezzel párhuzamosan a saját hitelkonstrukciók kiajánlási aránya 30 százalék alá esett vissza.

A tapasztalatok alapján meghatározható azon hitelintézetek csoportja, amelyek nagyobb hangsúlyt fektetnek az ÚMFT vissza nem térítendő támogatásaira. Ezek jellemzően hoszszabb ideje foglalkoznak a termékek közvetítésével, ennek megfelelően az ügyintézőknek alaposabb és magasabb szintű ismereteik vannak a támogatott konstrukciókról.

A korábbi próbavásárlások eredményeivel összevetve megállapítható, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretén belül nagyobb lett az ismertsége a piaci feltételeknél kedvezőbb feltételek mellett elérhető és felhasználható visszatérítendő támogatásoknak, valamint az ehhez kapcsolódó tájékoztatási és ajánlási arány az országos hálózattal rendelkező hitelintézetek kommunikációs kampányainak megindulásával párhuzamosan tovább növekedett. Mindez egyben azt is alátámasztja, hogy a hitelek iránt érdeklődő vállalkozások egyre nagyobb mértékben ismerik és keresik ezeket a támogatási formákat, amely egyben azt is jelenti, hogy ezek a hiteltermékek egyre nagyobb arányban jelennek meg a pénzügyi piacon.

A bankok megtanulták a támogatott konstrukciókat
A bankok megtanulták a támogatott konstrukciókat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.