Az ingatlanadó két pontját támadja az SZDSZ

Helyi adónak kell lennie, és az szja-ból le lehessen vonni az adót - ez a két feltétele az SZDSZ-nek, hogy támogatni tudja a kormány legfrissebb ingatlanadótervét. Horn Gábor, az Országos Ügyvivő Testület tagja, országgyűlési képviselő lapunknak elmondta, a héten már egyeztettek az ingatlanadóról, a jövő hétfői frakcióülésen alakítják ki ezzel kapcsolatos álláspontjukat. Azonban már most körvonalazódnak azok a javaslatok, amelyeket mindenképpen szeretnének viszontlátni a törvényben, máskülönben nem tudják megszavazni azt.

Szerinte fontos, hogy a helyi települések hatáskörében maradjon az adóztatás, szemben a tervekkel, amelyek az APEH-hez rendelik ezt a feladatot. A másik kritériumuk pedig az, hogy a személyi jövedelemadóból le lehessen írni az ingatlanadót. Horn Gábor szerint ennek adófehérítő hatása lenne, ami a párt programjának egyik fontos eleme.

A javaslattal szembeni kifogásait fogalmazta meg Demszky Gábor is Bajnai Gordonnak írt levelében. Az MTI szerint a főpolgármester jelenlegi formájában elutasítja az ingatlanadót, amit a 30 millió forintos értékhatár miatt elsősorban a Budapesten és a környékén élőket érinti. Mint írja, főpolgármesterként csak akkor tudja támogatni az ingatlanadót, ha az Országgyűlés mindkét tábora egyetért azzal, illetve ha azt helyi adóként vezetik be, s nem az adóhivatalon keresztül, centralizált módon. (B. F. Z.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.