Kész a vagyonadó terve

Elfogadta tegnap a kormány a válságkezelő javaslatcsomag még hiányzó elemét, a vagyonadót. Ezzel rteljessé vált az új adórendszer, kezdődhet a politikai és társadalmi egyezetetés, ami a szakértők elégedettsége ellenére nem lesz könnyű menet.

Elfogadta tegnap a kormány a válságkezelő javaslatcsomag még hiányzó elemét, a vagyonadóra vonatkozó elképzelés kialakítása után immár a politikai és a társadalmi egyeztetések következnek. Alapjában elégedettek az Oszkó-csomaggal a lapunk által megkérdezett szakértők, elismerik, hogy a mostani gazdasági helyzetben ennél többet nem lehetett kihozni. Úgy látják, az irány jó, az adórendszer szerkezetét megfelelő módon alakítja át a kabinet, nagyobb hangsúlyt helyezve a fogyasztást és a vagyont terhelő adókra és kisebbet a jövedelmeket sújtó elvonásokra.

Persze kritika is éri az előterjesztést. Többen szóba hozták az iparűzési adót, amelyhez egyáltalán nem nyúlna a kormány, sőt az elképzelések szerint kikerülne a társaságiadóalap-korrekciós tételek közül. Ez nagy érvágás a sok adót fizető cégeknek. Helyes lépésnek tartják viszont a szakemberek, hogy a helyi adóhatóságoktól az APEH-hez kerülhet az iparűzési adóval kapcsolatos adminisztráció. Tapasztalatok szerint ugyanis az utóbbi hivatalnak jóval nagyobb a respektje az adózók előtt, mint a 3000 körüli kistelepülési adóhatóságnak. Ezt a javaslatot nem örömmel fogadják a parlamenti képviselőséggel is rendelkező önkormányzati tisztségviselők: bizonyosan kemény lobbimunka indul majd a lokális adóhivatalok megmentésére.

Gyakran említették a vagyonadót, aminek a második verziója fut éppen. Hibájaként éppen ezt vetik fel: a pénzügyi tárcának nem volt elég bátorsága végigvinni az eredeti elképzelést, az újból viszont kevesebb bevétele származik majd a költségvetésnek, és a közteherviselés szélesítését sem fogja szolgálni ez a javaslat. Akárhogy is, meglepetés már csak keveseket érhet, egy felmérés szerint ugyanis az emberek túlnyomó többsége tud a vagyonadóról, és többségük a legutóbbi változatot preferálja inkább.

Akadnak szakértők, akik hiányolják az elképzelések közül az egyéni egészségbiztosítási járulékplafon bevezetését (a nyugdíjnál van ilyen), illetve arra hívják fel a figyelmet, hogy a tehetőseket külön sújtja a szuperbruttósítás és a különadó is. - Ez nem ösztönzi a fontos üzleti döntéseket hozó vezető menedzsereket, hogy Magyarországon folytassák üzleti tevékenységüket - állítják.

A vegyes nyugdíjrendszert nem forgatja fel fenekestül, hogy ismét megnyitnák a visszalépés lehetőségét az 52 évnél idősebbeknek. Szakértők szerint keveseket érint majd ez az intézkedés, ráadásul a magánpénztári tagságra (annak kötelező jellege miatt) kevesebb figyelmet szentelnek a járulékfizetők, mint az önkéntes pénztárakra. Még a pénztárak között sincs nagy mozgás, ami van, az is inkább a "hiperaktív" ügynököknek tudható be.

További részletek itt>>> és itt>>>

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.