Nyolc általánossal a legnehezebb

Nem mindegy, hogyan és milyen felkészültséggel megy oda a standokhoz az ember egy állásbörzén. Fontos, hogy előre tisztázzuk magunkban, melyek az erősségeink és mit keresünk; nyomtassunk ki elegendő önéletrajzot, öltözzünk fel csinosan, és ami a legfontosabb: legyünk pozitívak. Elkeseredett, morcos munkatársat senki sem akar.

- Elavult a tudásom, és elszaladt mellettem a világ - fogalmazza meg alapvető problémáját egy 53 éves budapesti férfi, a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Budapest I., II., III. kerületi kirendeltsége által rendezett múlt heti kistérségi állásbörzén. Mint mondja, 1973-ban végzett rádióműszerészként, és 2000. óta nincs tartós, bejelentett állása. Másfél éve regisztrálta magát a munkaügyi központban, ahol átképzés keretében egy villanyszerelői tanfolyamot is elvégzett. Feketén dolgozott és kereskedett: Ukrajnába szállított árut, de a válság miatt ebből már nem tudja biztosítani megélhetését. A börzén villanyszerelőként két helyre is jelentkezett, és a toborzó cégekhez is beadta önéletrajzát.

- Néhány százzal nőtt a munkanélküliek száma a térségben az előző évhez képest, de Budapesten és az agglomerációban van munkalehetőség; itt lényegesen jobb a helyzet, mint például Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Főként a vendéglátóiparban és az autóiparban volt leépítés, de a kirendeltségünkhöz tartozó kerületekben gyárbezárás vagy jelentősebb csoportos elbocsátás nem volt.

A nyilvántartásában szereplő munkanélküliek jelentős része általános iskolát végzett, vagy szakma nélkül érettségizett - mondta Dudás Istvánné, a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Budapest I., II., III. kerületi kirendeltségének vezetője. A békásmegyeri állásvadászaton harminc munkaadó 278 munkakörben 997 szabad pozíciót kínált. Elsősorban kis- és középvállalatok képviseltették magukat, főként az érintett kerületekből, valamint Szentendréről és vonzáskörzetéből. Hatalmas volt az érdeklődés: a félnapos rendezvényen majdnem ezer érdeklődő megfordult. Volt, aki nagy reményekkel, mások pesszimistán.

Utóbbiak körébe tartozik az az ötvenes asszony, akinek tizenhat év után, 2006-ban szűnt meg a munkaviszonya. Azóta csak fél évekre, és legutóbb is mindössze 14 hónapra talált állást - a cégek megszűntek, bezártak. Most egy hónapja munkanélküli, de nem sok esélyt lát az elhelyezkedésre, pedig mérlegképes könyvelő. Az álláskeresési kudarcok és egy családi tragédia miatt pesszimistán látja a helyzetét. A börzéről az volt a benyomása: ügynöki, értékesítési munka van bőven, amit jutalékos alapon fizetnének, ez viszont teljesen idegen tőle.

Szinte kitűnt a tömegből János, aki jólfésülten, elegáns szürke öltönyben és nyakkendőben türelmesen várt próbainterjújára. Nyitásra jött, több standot felkeresett, és három helyre adta le önéletrajzát. Elsősorban szakmájába vágó műszaki-fejlesztő munkát keres. Az 57 éves, egyetemi végzettségű férfi mezőgazdasági automatizálási területen dolgozott, de a cégnél elfogytak a megrendelések. Vidéken is próbált elhelyezkedni, de túlképzettségre hivatkozva nem őt választották. - Amikor én végeztem, még nem volt nagy jelentősége a nyelvtudásnak - mondja. Úgy véli, szakmájának specializációja mellett az aktív nyelvtudás hiánya is nehezíti a helyzetét.

Két barátnő, Ildikó és Zsuzsa - mindketten még éppen innen a harmincon - együtt bolyongott, vizslatták a standokat és a felettük lógó sárga táblákat, amelyeken a cégek neve és ajánlatai álltak. Zsuzsa a Honvédelmi Minisztériumban dolgozott előadóként. Egyéves munkaviszonya szűnt meg pár hete. A közigazgatásban keres munkát, de ha nem sikerül, akkor - mint mondja - bármi megfelel. - Angolul beszélek, de sok helyen 2-3 nyelv felsőfokú ismeretét is kérik. Szerintem pár munkáltatónál ez csak szűrő, a feladatok elvégzéséhez nem feltétlenül kell a nyelvtudás - teszi hozzá.

- Eddig leginkább a logisztika és az ügyfélszolgálat területén kerestünk munkaerőt, de a logisztika nagyjából fél éve haldoklik, a kölcsönzött munkaerőként dolgozó embereket jellemzően innen küldték el - mondja Szabó Katalin, a Prohuman Kft. projektvezetője, hozzátéve: a másik területre, adminisztrációs, telefonos ügyfélszolgálati, telemarketing, front- és back office munkákra most is keresnek jelentkezőket.

A munkavállalók közül néhányan bizalmatlanok e munkavállalási formával szemben, mivel leépítés esetén a cégek általában a bérmunkaerőt küldik el először. Sokan mégis örömmel vállalják, mert bejelentett munkahelyet jelent, ugyanaz a juttatás jár, mint a kölcsönvevő cég többi alkalmazottjának, és a munkabért még akkor is időben kapja meg a munkavállaló, ha a kölcsönvevő partner csúszik a fizetéssel.

A Manpower toborzási munkatársainál általános iskolai végzettségűek is nagy számban jelentkeztek, de nem volt nekik való ajánlatuk. Sokan gondolták úgy, hogy raktárosnak jók lesznek, de ahhoz is targoncavezetői képesítés kell. Informatikai és pénzügyi területen is voltak jelentkezők, de hiányzott a nyelvtudás.

Két vastag mappányi Budapest és környéki pedagógusi álláshirdetést tett le elém az asztalra a Foglalkozási Információs Tanácsadó (FIT) munkatársa. A mappát átlapozva elmondható, hogy leginkább matematika, informatika és angol szakos tanárokat keresnek; a kétszakosok előnyben vannak. Az aktuális közalkalmazotti és köztisztviselői állásokat a www.kozigallas.hu oldalon bárki megtekintheti.

Szociális gondozókat és egészségügyi dolgozókat keresett a Figyelj Rám KH Egyesület, amely fő profiljaként otthonápolás keretein belül lát el betegeket Szentendre és Visegrád térségében. Most 18-an adtak be hozzájuk önéletrajzot, de végzettségük alapján csak hárman felelnek meg az elvárásoknak.

- Fontos, hogy az álláskereső ismerje értékeit, és magabiztosan menjen az állásinterjúra - mondja Varga Gabriella, a Peerformance Kft. ügyvezetője. Meglátása szerint a standjukat felkeresőket két csoportra lehetne osztani: egyikük jól felkészült, magabiztos és bizakodó, míg egy elég jelentős kör érzelmileg és lelkileg is felkészületlen, csüggedt, maga sem hiszi el, hogy állást találhat. A cég egy olyan tesztet küld ki az önéletrajzot leadóknak, amelynek kiértékeléséből tehetségtérképet lehet felállítani, amely segít megtalálni erősségeinket és reális döntést hozni a megfelelő munkakör kiválasztásához.

- Nem szabad úgy indítani, hogy 55 éves vagyok, három gyerekem van és magas a vérnyomásom. Az idősebb generációt meg kell tanítani arra, hogyan kell eladnia magát. Ez az önéletrajz megírásával kezdődik. Ma már senki sem kíváncsi arra, hogy ki az apánk, anyánk. Azt sem fontos beírnunk, hol és mikor születtünk, sőt interjú alatt sem kell konkrét életkort mondani, elég anynyi, hogy "elmúltam 45". Ha a tapasztalatunkat és a tudásunkat szeretnénk eladni, nincs jelentősége annak, pontosan hány évesek vagyunk. Frappáns feleletekkel felhívhatjuk magunkra a figyelmet, másrészt kivédhetünk kellemetlen, esetleg diszkriminatív kérdéseket is. Az első benyomás sokszor döntő, így fontos, hogy a "csomagolás" is rendben legyen: ápolt hajjal, körmökkel, rendezett fogsorral, szépen felöltözve jelenjünk meg, akkor is, ha takarítónői állásra jelentkeztünk - tanácsolja a munkaügyi központ szakértője.

Az elszánt álláskeresők tudják: egyetlen börzét sem érdemes kihagyni
Az elszánt álláskeresők tudják: egyetlen börzét sem érdemes kihagyni
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.