15 százalékkal csökkent a külföldi munkavállalók száma

Az idén az első negyedévben 15 százalékkal, 8884-re csökkent a külföldi munkavállalók foglalkoztatására kiadott engedélyek és bejelentések száma Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) statisztikáiból.

Az első negyedév végén érvényes engedélyek, és bejelentések száma 44395 volt, egynegyedével kevesebb, mint egy évvel korábban. Az érvényes általános engedélyek száma változatlan maradt, a bejelentések száma pedig egyharmadával mérséklődött. A munkaügyi központok az első három hónapban 2707 általános és 76 mezőgazdasági szezonális munkavállalási engedélyt adtak ki, a bejelentések száma 6101 volt.

Román munkavállalókat jelentettek be a legnagyobb számban, 4703-at, amely az összes kibocsátott engedély és a bejelentések számához képest mintegy 53 százalékos arányt jelent. A román állampolgárokat nagyságrendben az ukránok követték, a részükre kiadott engedélyek száma 1027, mintegy 12 százalékos aránnyal, a 420 szlovák munkavállalóhoz (5 százalék) hasonló nagyságrendű volt a kínai állampolgárok részére kiadott engedélyek száma, 417, ami szintén az engedélyek 5 százalékát teszi ki.

Az Európai Unió, a Magyarországgal határos országok, illetve az Európán kívüli országokra kibocsátott engedélyek, bejelentések számát tekintve az EU-ból érkező bejelentett munkavállalók száma 6015 volt, az összes 68 százaléka, ebből a korábbi tagállamokból, az EU-15-kből 705 munkavállaló érkezett, számuk az unióból jött munkavállalók 8 százalékát tette ki.
A kiadott általános engedélyek alapján az ágazatokat tekintve az építőipar vezet egyötödös részaránnyal, ezt követi a szálláshely szolgáltatás, vendéglátás egytizedet meghaladó részesedéssel, a nagy- és a kiskereskedelem 6-6 százalékkal.
Az év elején lépett hatályba az a módosítás, amely újraszabályozza a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező külföldiek magyarországi foglalkoztatásának rendjét.

Ennek értelmében nem kell a munkáltatónak a munkavállalást engedélyeztetnie, ha a foglalkoztató menedékesként, oltalmazottként, bevándoroltként, letelepedettként nyilvántartott munkavállalót kíván foglalkoztatni, illetve, ha a munkavállaló - a magyarországi munkavégzéshez - rendelkezik a szabad mozgás és tartózkodás jogával.

A foglalkoztatónak ebben az esetben értesítenie kell a foglalkoztatás helye szerinti illetékes munkaügyi központot, a jogszabály meghatározása szerint a foglalkoztatást be kell jelentenie. Szintén csak bejelentési kötelezettsége van a munkáltatónak az Európai Unióból érkező állampolgárok és hozzátartozóik foglalkoztatásakor.

A szezonális foglalkoztatás 12 hónapon belül legfeljebb 150 napra engedélyezhető. A 12 hónapos időtartamot a munkavállaló szezonális foglalkoztatására kiadott első engedélyben megjelölt legkorábbi munkavégzés kezdő napjától kell, hogy számítsa.
Az EU-ba nem tartozó országok állampolgárainak foglakoztatását a munkaerő piaci helyzet vizsgálata alapján a munkaügyi központokkal kell engedélyeztetni, ezek az általános engedélyek.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.