154 millió dollárt fektetett be a MOL Szibériában

A cég további 87 milliárdos beruházást tervez a térségben.

A Mol Nyrt. 2007 és 2010 között 154 millió dollárt fektetett be az oroszországi, Szibériában található Matyushkinskoje (Matyusinszkoje) blokkban található mezőkön, az idei évben 87 millió dollárt tervez költeni, s a következő három évben is jelentős összeget fordít fejlesztésekre például kutatásra, új kőolajkitermelő kutak fúrására, s egy kilencven kilométeres kőolajvezeték első ütemének finanszírozására.

Gerecs László, a Mol Csoport oroszországi mezőfejlesztési és termelési igazgatója az MTI-nek elmondta, a jelentős összegű befektetéseket a nehéz időjárási és terepviszonyok mellett az is szükségessé teszi, hogy az utaktól kezdve az áramellátásig, a teljes infrastruktúrát a Molnak kell kiépítenie.

Hozzátette, a Mol-csoport jelentős termelésnövekedést vár rövid és középtávon, a következő két-három évben Szibériában, a Matyusinszkoje blokkban az intenzív beruházási programjának köszönhetően. A Mol-csoport kőolaj kitermelésének 40 százaléka Oroszországból származik, tavaly napi szinten 19.200 hordó, ami a közeljövőben növekedni fog.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.