124 trafikos bukta a koncessziót

A legfrissebb adatok szerint eddig az 5800 trafikkoncesszióból, 6343 működő üzletből 124 jogosultságot vontak vissza.

Ennek oka az első, második, harmadik körben felhalmozódott olyan vállalások, amelyeket a koncessziótulajdonosok nem tudtak teljesíteni, illetve az ellenőrzések során feltárt szabálytalanságok, ki nem adott NAV-engedélyek, magyarázta Gyulai Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: nyilvánvaló volt, hogy ennyi koncessziószám mellett lesznek olyanok, akik nem tudják teljesíteni a vállalásokat. A koncessziószámhoz képest a 124 visszavonás elenyésző mennyiséget jelent.

A vezérigazgató elmondta: a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. 38 munkatárssal működik, ebből 12-en dolgoznak az ellenőrzési osztályon. Eddig közel 2180 nemzeti dohányboltot ellenőriztek, s márciusra fejezik be ezt a munkát. Hozzátette: a boltokat nemcsak személyesen kell ellenőrizni, hanem a mögötte levő jogi és céghátteret is.

Eddig több mint száz betörés történt a nemzeti dohányboltokba. Arra a kérdésre, hogy a trafikokkal szembeni támadások soknak vagy kevésnek számítanak-e, Gyulai Zsolt úgy válaszolt: nem tudni, hogy más üzletekbe hányszor és milyen módon törnek be, az azonban biztos, hogy a média figyelme jobban ráirányul a nemzeti dohányboltokra. Ez nyilvánvalóan sok, de amikor a patikák kinyitottak, akkor azok voltak terítéken. 

Lezárultak azok a pályázatok, és eredményt is hirdettek, ahol korábban eredménytelen volt a pályázat a kiírt koncessziókra. Arra a kérdésre, hogy itt mikor kezdik el a működést, Gyulai Zsolt azt mondta: már a harmadik forduló után kötik a szerződéseket.

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója arról is tájékoztatott: október elsejétől a boltok online módon be vannak jelentkezve a zrt.-hez, így napi adatokat kapnak tőlük. Az adatgyűjtés alkalmas lesz arra, hogy teljes mértékben rálássanak a dohánytermékekkel kapcsolatos a legális forgalomra. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.