Nőtt az utasbiztosítási díjbevétel

2013-ban félmilliárddal több, 10 milliárd forintot ért el az utasbiztosítási piac bevétele 2012-höz képest - írja a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). Főképp nem azért, mert több biztosítást kötöttünk volna.

A 6,5 százalékos bevételnövekedést az eredményezhette, hogy tavaly 12-ről 15-re emelkedett a Mabisz-tagok száma, valamint a szintén tavaly bevezetett biztosítási adó is, amit a biztosítók részben átterheltek az ügyfelekre.

A kiutazók oldaláról a növekedéshez hozzájárulhatott, hogy tavaly már mobilokról is lehetett utasbiztosítást kötni. Az elemzők feltételezése szerint az is valószínű, hogy a kiutazók tájékozottabbak, jobban odafigyelnek a szolgáltatásokra, illetve a szolgáltatási korlátokra, és ha szükséges, magyasabb összegű szolgáltatást nyújtó biztosítást vásárolnak.

A Mabisz szerint a lakosság rendszeres és folyamatos tájékoztatásának igen nagy a jelentősége. Időről időre felhívják a figyelmet arra, milyen veszélyeknek és beláthatatlan pénzügyi nehézségeknek teheti ki magát az, aki utasbiztosítás nélkül utazik külföldre. Ezután rendszeresen megugrik a biztosításkötési hajlandóság.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.