100 ezertől indul egy dohánytrafik

Egy dohánytrafik koncessziós díja havi 100-240 ezer forintba kerül majd – ez derül ki a fejlesztési minisztérium ma közzétett pályázati felhívásából. A trafikok működtetésére azonban csak december 15-től lehet pályázni.

Közzétette a koncessziós pályázati felhívását a dohánytermékek kiskereskedelmére a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A kormány honlapján megjelent pályázati felhívás szerint a koncessziós díj a kétezer lakos alatti településeken évi nettó 100 ezer, a kétezer és tízezer fő közötti lakosúaknál 160 ezer, a tízezer fő felettieken 200 ezer, Budapesten, a megyei jogú városokban és a megyeszékhelyeken pedig 240 ezer forint lesz.

Ugyanakkor a kiírásból az is kiderül, hogy a részletes feltételek, a pályázat elbírálásának szempontjai és további információk a 2012. december 15-én megjelenő koncessziós pályázati kiírásban lesznek hozzáférhetők.

A csütörtöki pályázati felhívás alapján még valóban nem lehet kereskedelmi jogosultságra, azaz dohánytrafik üzemeltetésére pályázni – mondta lapunk érdeklődésére Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. Sok részlet kiderült azonban, így természetesen a sokak által várt és már sokszor firtatott koncessziós díj mértéke is – tette hozzá.

A pályázatokat azonban a december 15-én megjelenő Pályázati kiírás alapján lehet majd megtenni, egészen február 15-ig. A beadott anyagok elbírálása legfeljebb április 15-ig lehetséges, így a törvényben rögzített, július 1-i határidővel el tud indulni a hazai dohánykereskedelem az új modell szerint. Felvetésünkre a vezérigazgató megjegyezte: a december 15-én megjelenő pályázati kiírás a személyi, jogi, tárgyi feltételek részletes elemeit tartalmazza majd, ám a koncessziós díjban egyéb, további sávos elem a most megismertekhez képest már nem lesz.

Hozzátette: a Nonprofit Zrt. bejegyzése még most is folyamatban van, így egy a lapunknak adott korábbi interjújában említett ügyfélszolgálat is a december 15-i határidőre áll fel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.