Ez hiányzott: Maserati-kereskedés nyílt Pesten

Maserati-szalon nyílt Budapesten. Évente 50-70 luxusautó értékesítésére számítanak, vevőt azonban a régió egészéből várnak.

Megkezdte a Maserati luxusautók forgalmazását Magyarországon a Wallis Motor Pest Kft., amely 50 millió forintos beruházással önálló szalont és szervizt nyitott a márka számára – jelentette be a cég pénteken.

Antal Péter ügyvezető igazgató az MTI kérdésére középtávon évi 50-70 Maserati értékesítését tartotta reálisnak Magyarországon, és arról számolt be, hogy már az első napokban 5-6 gépkocsira jelentkezett vevő. Megjegyezte: legközelebb Bécsben és Prágában található Maserati-szalon, ezért a budapesti értékesítési hely a régióból is számít vevőkre. Információi szerint az utóbbi időszakban évente 1-5 darab Maserati került be az országba.

Az olasz gyártó egyébként a modellpaletta bővítésével próbálja növelni eladásait, a detroiti autószalonon nemrégiben bemutatott luxus-túraautó mellett egy négyajtós sportkupéval és egy terepjáróval jelenik meg a következő időszakban, és bejelentett célja, hogy a jelenlegi évi 5000-6000 darabról 2015-re évi 50 ezerre növelje a gyártást.

A Wallis-csoport autós portfóliójába öt cég tartozik, közülük a Wallis Pest és a Wallis Duna prémium márkájú új autók értékesítésével foglalkozik. A Wallis Motor Pest Kft. tavaly 820 kocsit értékesített, árbevétele elérte a 7 milliárd forintot.

Maserati Gran Cabrio
Maserati Gran Cabrio
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.