Drágul a mobiltelefonálás: új év, új árak

Január elsejétől mindhárom szolgáltatónál drágább lesz a mobilhasználat. A cégek eltérő mértékben emelik áraikat, van olyan operátor, mely a törvényben előírt áfaemelésen túl is növeli a havidíjakat és a percdíjakat.

A 2012. január 1-től hatályba lépő áfatörvény-változás értelmében változik az összes telekommunikációs szolgáltatás, valamint fogyasztási cikk általános forgalmi adókulcsa, így a számlákat az eddigi 25 százalék helyett 27 százalékos áfa terheli majd. A távközlési szolgáltatók ugyanakkor részben technikai, részben üzletpolitikai okokból a 2 százalékos árváltozástól eltérő mértékben módosítanak a bruttó összegeken – számolt be a hwsw.hu.

Január elsejétől mindhárom szolgáltatónál drágább lesz a mobilhasználat
Teknős Miklós 2009.07.15. Digitális telefonáló fiatal lány egy reklámtáblánál mobiltelefon

A legnagyobb hazai távközlési szolgáltató, a Magyar Telekom a napokban értesíti ki levélben és SMS-ben több millió ügyfelét az Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) január 1-én életbe lépő módosításáról. A T-Mobile és T-Home ügyfeleinek egyaránt kiküldött lista tartalmazza a szolgáltatások jelenlegi árát, valamint az új évtől érvényben lévő tarifákat, percdíjakat. A listából kiderül, hogy a társaság bizonyos díjcsomagok árát jóval az adóváltozás mértéke, illetve az infláció felett drágítja.

Január 1-től egyebek mellett drágul az összes MédiaMánia konstrukció a T-Mobile-nál, a havidíjak 260-760 forint közt nőnek, a percdíjak jellemzően 2-3 forinttal változnak. A két szélsőséges példát kiragadva, a MédiaMánia XS csomag január 1-től 2990 forint helyett havi 3250 forintba fog kerülni, 29 helyett 32 forintos hálózaton belüli percdíjjal, míg a legdrágább, MédiaMánia XL díjcsomag havidíja 15990 forintról 16750 forintra változik, a hálózaton belüli percdíjak pedig 18-ról 20 forintra nőnek.

A Magyar Telekom az újévtől a MédiaMánia díjcsomagok mellett az áfaváltozáson túl árat emel továbbá az ikon, Kaméleon, Mix, Relax, iWiW és MobilOtthon díjcsomagok, valamint ezek aranytárskártyás változatai esetében is, emellett néhány mobilnet-opció és -tarifa ára is változik majd. Szintén az áfaváltozáson felül nő a mobiltelefon-szolgáltatást, vezetékestelefon-szolgáltatást, vezetékes internetet és televíziós előfizetést együtt tartalmazó Paletta-díjcsomagok ára.

A MédiaMánia díjcsomagoknál idén már hajtott végre árkorrekciót a Magyar Telekom, a cég május 1-én 1 forinttal emelte a percdíjakat a legkisebb, XS díjcsomagot leszámítva. A Telekom áremelését rövidesen a Telenor és a Vodafone is követte, a magyarázat a legtöbb esetben – miként most is – a körülményekben bekövetkezett, a "szerződés megkötésekor előre nem látott lényeges változás" volt. A Magyar Telekom kommunikációs igazgatóságán elmondták, az árváltozás csak bizonyos szolgáltatásokat érint, mértéke pedig összességében a fogyasztói inflációt követi. A cég emellett közölte, az árak változásáról időben tájékoztatja az összes fogyasztóját.

A január elsején életbe lépő árváltozások kapcsán a lap megkereste a legnagyobb hazai távközlési szolgáltatókat, hogy megtudja, milyen mértékben emelik áraikat januártól. A Telenortól azt a választ kapták, hogy a cég az árak kialakításán még dolgozik, és hamarosan értesíti ügyfeleit, a Vodafone-nál a cikk megjelenéséig nem válaszoltak érdemben a megkeresésre, a UPC és az Invitel ugyanakkor közölte, csak az áfaemelés mértékében változtatja árait.

A mobilszolgáltatóknál az áremelés különösen annak fényében visszás, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság augusztus második felében született határozataival a hívásvégződtetési díjak további csökkentését írta elő a három hazai mobilszolgáltatónak. A mobilos hívásvégződtetési díjaknak első lépésben éppen 2012. január 1-jén kell csökkenniük a jelenlegi 11,86 forint/percről 9,46 forint/percre. A hatóság 2013. január 1-től egy újabb árcsökkentési lépcsőt ír elő, ekkor 7,06 forintra kell csökkennie a percenkénti hívásvégződtetési díjnak, vagyis az árcsökkentés mértéke összességében eléri a 41 százalékot.

A hatóság a határozat kapcsán tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a díjcsökkentés célja egyértelműen az előfizetők felé érvényesített percdíjak csökkentése.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.