Tizenkét év börtönt is kaphat az utcai pornóért

Elkapták, és most komoly büntetés elé néz az a férfi, aki múlt héten pornót játszott egy óriáskivetítőn Jakartában.
A felnőtt film múlt pénteken futott egy forgalmas autóút mentén álló hirdetőtáblán. Az adás csak öt percig tartott, de kora délután, ráadásul a szóban forgó kijelző a polgármester irodája mellett áll. A helyi rendőrség rövid nyomozás után most letartóztatott egy 24 éves programozót, akit a kijelző meghackelésével gyanúsítanak, és a fiatalembert a hírek szerint nagyon komoly büntetéssel sújthatják.

A férfi a helyi hírközlési törvény alapján akár hat évet és 77 ezer dolláros pénzbüntetést is kaphat, de a pornográfiát tiltó törvény alapján akár 12 évre is börtönbe zárhatják. Indonéziában keményen fellépnek a felnőtt tartalmak ellen, még a netes pornóoldalak is le vannak tiltva.

A hacker azt mondta a rendőrségnek, hogy a kijelzőről leolvashatók voltak a bejelentkezéshez szükséges információk, ő ezeket kiszúrta, és ekkor jutott eszébe, hogy megvicceli a várost. A tréfáért súlyos árat kell fizetnie.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.