Kiakadtak az osztrákok Vidnyánszkyék vértanúzása miatt

„Bírálni csak akkor lehet, ha a bírált fél megengedi? Hol vagyunk? Észak-Koreában?” – firtatja valaki a Der Standard honlapján a bécsi Burgtheater vasárnap botrányba fulladt magyarországi vendégelőadása után.
A társulat a Nemzeti Színházban lépett fel Csehov A sirályával, utána pedig a taps alatt az egyik színész, Martin Reinke a színpadon felolvasott egy kiáltványszerű nyilatkozatot, amely szerint aggódnak a magyar kultúráért és azért, hogy Magyarország egyre távolabb kerül a demokráciától. A közjátékot Vidnyánszky Attila színházigazgató is végignézte, és bár állítólag leforrázta a dolog, a Der Standard egyik olvasója emlékeztet, hogy a Nemzeti Színházat egyáltalán nem érte váratlanul Reinke fellépése, hiszen amikor a színész németül és angolul felolvasta a társulat nevében a nyilatkozatot, a háttérben, ahol addig a bemutatott Csehov-mű magyar szövegét lehetett olvasni, a 13 aradi vértanú neve tűnt fel.

A vértanúzás érezhetően kivágta a biztosítékot az osztrákoknál, a Der Standardnak legalábbis több olvasója is levélben és az interneten hozzászólásban utasította vissza, hogy a Habsburg-birodalom és a mostani Ausztria között bármiféle összefüggés lenne. „Kizárólag azt tartom botrányosnak, ahogyan a budapesti Nemzeti Színházat ért bírálatra reagáltak, s ehhez ráadásul neofasiszta szólamokat vettek kölcsön. Bátor kiállásról van szó, ami nem nevezhető botránynak” – így az egyik levelező, amire azonban valaki úgy reagált, hogy ha Reinkének mondanivalója volt, azt nem levélben, hanem egy jól megválasztott színdarabban kellett volna elhelyeznie, és aztán Budapesten előre megmondhatták volna, hogy egyetértenek-e ennek a darabnak a bemutatójával vagy sem. „Bírálni akkor lehet, ha a bírált fél megengedi? Hol vagyunk? Észak-Koreában?" – kérdez vissza erre egy másik olvasó.

Ezektől az érvektől függetlenül a konzervatív Die Pressének több olvasója is volt, akit Reinkének nem sikerült az ügy mellé állítania. „A vendégbarátságra fittyet hányni, nem valami elegáns dolog. Méltatlan volt az akció a Nemzetiben, kizárólag azt a célt szolgálta, hogy a tiltakozó színész nevét megismerjék” – írta valaki.

Vidnyánszky hétfőn egyébként azt mondta, a Burgtheater színészei A sirály próbája alatt fasisztáztak. Erre és Reinke megnyilvánulására reagált a színház a tizenhárom aradi vértanú nevével.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.